2006 vége
Románia Parlamentje a elfogadta az egyházak jogállásáról és a vallásszabadságról szóló 489/2006-os számú törvényt. Az új vallásügyi törvény fél évszázados várakozás után az 1948-as évben a kommunista államhatalom által kiadott előző törvényt váltja fel. A törvény szövege a Hivatalos Közlöny 2007. január 8-i 11-es számában olvasható, vagy szabadon letölthető, román nyelven, a http://www.culte.ro/ClientSide/lege_libertate_rel.aspx honlapról.
2006 vége
Az erdélyi és amerikai testvér-egyházközségi kapcsolatok segítését célul kitűző Testvéregyház Tanács (Partner Church Council) hiánypótló kiadványt jelentetett meg. A Nemzetközi Testvérkapcsolat Kézikönyve (International Partnership Handbook) című könyv a mozgalom tizenöt éves tapasztalatai alapján „megtanult leckéket” tár fel azzal a céllal, hogy a közösségek közötti kapcsolatokat a jövőre még eredményesebbé tegye. A könyv angol nyelven letölthető a www.uupcc.org honlapról is.
December 18.
Sólyom László magyar köztársasági elnök az immár hagyományossá lett adventi találkozón látta vendégül a határon túli magyar történelmi egyházak vezetőit, köztük dr. Szabó Árpád unitárius püspököt is.
December 15.
Újabb könyvbemutatóra került sor egyházunk Dávid Ferenc dísztermében Kolozsváron. Heltai Gáspár Imádságos könyvét (1570-1571) Kovács Sándor teológiai tanár, Balázs Mihály, a szegedi József Attila Tudományegyetem tanára Felekezetiség és fikció. Tanulmányok a 16-17. századi irodalmunkról c. kötetét Gábor Csilla egyetemi tanár mutatta be.
December 4.
Jelentős változás állt be a lókodi Kiss Rozália Ökumenikus Öregotthon életében: az öregotthont működtető Jakab Lajos Alapítvány kuratóriuma ugyanis átvette a másfél év alatt svájci és németországi támogatásból felépült új épületszárnyat. Ezáltal a bentlakók száma megkettőződve közel félszáz lett, az öregotthon anyagi alapjai pedig remélhetőleg megerősödnek a közeljövőben. Az új épület avatási ünnepélyére 2007 májusában kerül majd sor.
December 2.
Ünnepélyes keretek között szentelték fel a Marosvásárhely-kövesdombi új unitárius templomot. A szentelési szertartást dr. Szabó Árpád püspök végezte. Ugyanekkor iktatta be hivatalába Nagy László marosi egyházközi esperes az új egyházközség első lelkészét, Kecskés Csabát. Az eseményen egyházi tisztség- és tisztviselők, a MUE főgondnoka, a testvéregyházak, a helyi közigazgatási (helyhatósági) szervek képviselői is megjelentek.
November 26.
A tordai unitárius egyházközség megszervezte új lelkésze, Józsa István Lajos beiktató ünnepélyét. A beiktató beszédet dr. Szabó Árpád püspök mondta, a beiktatást Farkas Dénes, a Kolozs-Tordai Egyházkör esperese végezte el.
November 26.
A tordai unitárius egyházközség megszervezte új lelkésze, Józsa István Lajos beiktató ünnepélyét. A beiktató beszédet dr. Szabó Árpád püspök mondta, a beiktatást Farkas Dénes, a Kolozs-Tordai Egyházkör esperese végezte el.
November 25.
Déli 12 órakor szólalt meg először a szovátai unitárius templom 200 kg-os új harangja (a helybeli Szabó Árpád felesége, Gabriella halálának emlékére tett adomány).
November 24.
Az Egyházi Képviselő Tanács Kolozsváron tartotta meg 2006. évi utolsó rendes ülését. Előtte való napon a tanács mellett véleményező jelleggel működő állandó bizottságok üléseztek.
November 11.
Dr. Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnök-asszonya meglátogatta a Nyárádszentlászlói Unitárius Egyházközség középkori műemlék-templomát. A magyar állam támogatásával az utóbbi években megjavított legrégibb erdélyi műemlék templomokat meglátogató politikust a helyszínen dr. Szabó Árpád püspök, Nagy László esperes, valamint az egyházközség elöljárósága fogadta.
November 9.
A Romániai Felekezetközi Bibliatanács Bukarestben tartotta négyévenkénti tisztújító közgyűlését, amelyen egyházunkat öttagú küldöttség képviselte, dr. Szabó Árpád püspök vezetésével.
November 2-5.
Az Unitáriusok és Univerzalisták Nemzetközi Tanácsa (ICUU) évi vezetőtanácsi ülését tartotta Kolozsváron, az Egyházi Képviselő Tanács üléstermében. A tanácskozáson többek között határozatot fogadtak el arról, hogy a Tanács 2009-ben esedékes közgyűlésének helyszínéül Kolozsvárt választják, helyi szervezőnek pedig erdélyi unitárius egyházunkat kérik fel. Az előző közgyűlés helyszíne a katalóniai Barcelona volt, 2005. novemberében.
November eleje
A IV. évnegyedi lelkészi értekezleteket novemberben szervezték meg egyházköreinkben, az alábbiak szerint: 2-án Küküllődombón a Küküllői Egyházkör, 6-án Kolozsváron a Kolozs-Tordai Egyházkör, 7-én Székelykeresztúron a Székelykeresztúri Egyházkör, 8-án Felsőrákoson a Háromszék-Felsőfehéri Egyházkör, 9-én Székelyudvarhelyen a Székelyudvarhelyi Egyházkör és 10-én Nyárádszeredában a Marosi Egyházkör lelkészei számára. Az értekezletek előadását Kovács Sándor teológiai tanár tartotta A Budapesti Unitárius Egyházközség megalakulása és első 50 éve címmel.
November eleje
Megjelent az Unitárius Énekeskönyv tizenhatodik kiadása, az előzőhöz képest változatlan tartalommal és formában. Egy példány ára 10 új lej. A megrendeléseket a lelkészi hivatalokon keresztül lehet eljuttatni az egyházi központi hivatalba.
Október 31.
A reformáció napján az unitárius teológiai hallgatók teológiai tanáraik vezetésével megkoszorúzták a kolozsvári Házsongárdi temetőben található unitárius egyházi és világi vezetők, tanárok és tudósok, valamint közéleti személyiségek síremlékét.
Október 21., 28.
Az Erdélyi Unitárius Egyház is megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról. A két központi ünnepségre Október 21-én Kolozsváron és október 28-án Nagyajtán került sor.
– 21-én felavatták az ’56-os mártírok emléktábláját a kolozsvári unitárius templomban. Prédikált dr. Szabó Árpád püspök, megnyitó beszédet mondott Kolumbán Gábor főgondnok, ünnepi beszédet mondott Markó Béla RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes. A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai versösszeállítást, a kollégium Péterffy Gyula Énekkara pedig kórusmű-összeállítást adott elő.
– 28-án, Nagyajtán az istentisztelet után Fekete Levente helybeli lelkész és Máthé Dénes főgondnok méltatta a forradalom eseményeit és összefoglalta üzenetét. Benkő Levente történész főként ’56 erdélyi vonatkozásait emelte ki. Kórodi Alpár történelemtanár az unitáriusok áldazatait vette számba. A nagyajtai ’56-os emlékmű lábánál Kelemen Csongor egykori elítélt emlékezett a maga és több sorstársa meghurcoltatására, majd a nagyajtai unitárius ifjak és a Gazdag Miklós Polgári Daloskör rövid műsorát követően az emlékezők koszorúkat, virágokat helyeztek el az emlékműnél és a forradalmat követő megtorlásban a tiltakozó öngyilkosságot választott Moyses Márton sírján.
Október 14.
A Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség megszervezte a IV. Unitárius Kórustalálkozót. Idén tizenöt unitárius vonatkozású énekkar vett részt a seregszemlén, ahol az évente növekvő szakmai színvonal újra bizonyította a rendezvény létjogosultságát. Az idéni találkozó sajátosságaként mindenik énekkar emlékkopjafát kapott ajándékba a szervező egyházközségtől. A helyiek ugyanakkor a találkozó hanganyagának DVD formájú megörökítésén is dolgoznak.
Október 8.
Simén Domokos ny. lelkészt tragikus hirtelenséggel, templomba menet érte a halál. Temetése október 10-én volt Marosvásárhelyen. A szertartást Nagy László esperes-lelkész végezte. Egyházunk nevében dr. Szabó Árpád püspök köszönte meg 49 éves hűséges szolgálatát. A volt évfolyamtársak részéről Török Áron ny. lelkész, volt egyházközsége, a csíkszeredai gyülekezet nevében Krizbai Béla lelkész búcsúzott tőle, szülőfaluja, Homoróadlmás és az ULOSZ búcsúját Csete Árpád lelkész tolmácsolta. A sírnál Kedei Mózes szekelyudvarhelyi esperes-lelkész és Kecskés Csaba helybeli lelkész szolgált. Simén Domokos (1928) a Székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumban érettségizett, majd a kolozsvári Unitárius Teológiai Karon szerzett lelkészi oklevelet. Szolgálati helyei: Küküllőszéplak-Vámosudvarhely, Székelykál, Ádámos, Csíkszereda. Ez utóbbi egyházközség újraszervezője és a csíki-gyergyói szórványgondozás elindítója volt. Egyháztörténeti érdeklődése elsősorban a Kis-Küküllő menti egyházközségek történetének felkutatására irányult. Értékes tanulmányait a Keresztény Magvetőben és más szakfolyóiratokban is közölte. Az utóbbi 15 évben hazai és magyarországi tudományos fórumokon több előadása hangzott el. Emléke legyen áldott!
Október 7.
A Magyarországi Unitárius Egyház a Pestszentlőrinci Egyházközség templomában szervezte meg a magyarországi unitáriusok II. találkozóját. Erdélyi egyházunk nevében az egybegyűlteket dr. Máthé Dénes főgondnok köszöntötte.
Október eleje
A III. évnegyedi lelkészi értekezletekre az alábbiak szerint került sor: 2-án Torockón a Kolozs-Tordai Egyházkör, 3-án Székelykeresztúron a város nevét viselő egyházkör, 4-én Datkon a Háromszék-Felsőfehéri Egyházkör, 5-én Dicsőszentmártonban a Küküllői Egyházkör, 6-án Bordoson a Marosi Egyházkör és 12-én Oklándon a Székelyudvarhelyi Egyházkör lelkészei számára. Az értekezleteken a tárgyalás alapját a lelkészi ügyvitel egyes vonatkozásai képezték, a lelkészi jelentés és a jegyzőkönyv írására vonatkozóan.
Október 1.
A Medgyesi Unitárius Egyházközség istentisztelet keretében tartott ünnepélyen búcsúzott el aznaptól nyugalomba vonult lelkészétől, Kiss Károlytól. A szószéki szolgálatot maga végző lelkésznek dr. Szabó Árpád püspök tolmácsolta az egyetemes egyház köszönetét a baróti, majd a medgyesi egyházközségben 34 éven át végzett lelkészi munkát.
Szeptember 29.
Az Egyházi Képviselő Tanács megtartotta III. negyedévi rendes ülését Kolozsváron. Egyházunk legfőbb végrehajtó testülete többek között tájékoztatót hallgatott meg a teológiai tanárok által a teológiai felvélteli vizsga teljes megújítására benyújtott javaslatot, felkérést adott az V–VI. osztályok vallástankönyvének megírására, véglegesítette a Kedei Delinka Egészségügyi Segélyalap szabályzatát, számba vette a lelkész-árvák segélyalapjának elindítását, valamint az egyház pénzügyi-gazdasági helyzetét.
Szeptember 25.
A Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Kara megnyitotta kapuit az új tanévre érkezők előtt. Az I. évfolyamra a szeptember elején tartott felvételi vizsga eredményeként csak egyetlen hallgató iratkozott be: Vass Károly Sepsiszentgyörgyről; a teológiai felvételi vizsga iránt idén más nem érdeklődött. Az október 1-jén tartott tanévnyitó ünnepélyen először mutatkozott be rektori minőségében az intézet új vezetője, a következő négy tanévre idejére rektorrá megválasztott dr. Rezi Elek teológiai tanár.
Szeptember 17.
A Várfalvi Unitárius Egyházközség megtartotta 2006. július 1-jétől nyugalomba vonult lelkésze, Nagy Ödön kibúcsúzó ünnepélyét. Az istentiszteleten a szószéki szolgálatot az ünnepelt végezte. Egyetemes egyházunk részéről dr. Szabó Árpád püspök köszönettel értékelte a csegezi, majd 34 éven át a várfalvi egyházközségben végzett lelkészi munkát.
Szeptember 16.
A Tordatúri Unitárius Egyházközség megszervezte ifjú lelkésze, Bodor Piroska beiktatását; ugyanakkor ünnepelték meg a tordatúri templom építésének 175., valamint a torony építésének 100. évfordulóját is. Bodor Piroska 2003-ban fejezte be teológiai tanulmányait a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán, és gyakorló segédlelkészi szolgálatát is a tordatúri egyházközségben végezte. Unitárius lelkészi oklevelét a 2005-ben sikeresen letett lelkészképesítő vizsgán szerezte meg. Az ünnepi istentiszteleten a beiktató beszédet dr. Szabó Árpád püspök mondta, a beiktatást Farkas Dénes, a Kolozs-Tordai Egyházkör esperese végezte el.
Szeptember 8-9.
Az Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége Székelykeresztúron az egyházközség és az Unitárius Gimnázium közreműködésével szervezte meg az unitárius lelkészi családok IV. találkozóját.
Szeptember 1.
Makkai-Ilkei Ildikó gyakorló segédlelkész, a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium korábbi vallástanára kinevezést nyert az újonnan megalakult Bencédi Unitárius Egyházközség lelkészi állásába.
Szeptember 1.
A székelykeresztúri Unitárius Gimnázium új vallástanárral gazdagodott Lakatos Sándor unitárius lelkész személyében, aki az oktatói katedrára a sepsiszentgyörgyi egyházközség két éven át betöltött gyakorló segédlelkészi állását cserélte fel.
Szeptember 1.
A négy frissen végzett gyakorló segédlelkész elfoglalta első szolgálati helyét az egyházban, a Püspöki Hivataltól érkezett kirendelés értelmében. Csoma Csilla Mónika vallástanárként Marosvásárhelyen, Kiss János Csaba Aranyosrákoson, Rácz Norbert Zsolt Kolozsváron, Székely Mónika Rebeka pedig Sepsiszentgyörgyön kezdte meg gyakorló segédlelkészi szolgálatát.
Augusztus 19.
A Firtosmartonosi Unitárius Egyházközség megszervezte ifjú lelkésze, Szász-Cserey Katalin beiktatását. Szász-Cserey Katalin 2002-ben fejezte be teológiai tanulmányait a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán, és gyakorló segédlelkészi szolgálatát is a firtosmartonosi egyházközségben végezte. Unitárius lelkészi oklevelét a 2005-ben sikeresen letett lelkészképesítő vizsgán szerezte meg. Az ünnepi istentiszteleten a beiktató beszédet dr. Szabó Árpád püspök mondta, a beiktatást Szombatfalvi József, a Székelykeresztúri Egyházkör esperese végezte el.
Augusztus 5.
Az Abásfalvi Unitárius Egyházközség falutalálkozóra hívta haza az onnan elszármazottakat. A falutalálkozó keretében tartandó istentiszteleten dr. Szabó Árpád püspök prédikált, az úrvacsorai beszédet John Gibbons, az egyesült államokbeli bedfordi testvéregyházközség lelkésze mondta. Az istentisztelet után a falu közterén felavatták a világháborús hősök emlékére emelt emlékművet, egy turulmadár bronzszobrot.
Július 14.
Egyházunk legfőbb végrehajtó testülete, az Egyházi Képviselő Tanács megtartotta II. évnegyedi rendes ülését Kolozsváron. A megelőző napon az állandó bizottságok közül a Püspöki Szék, valamint a Misszió Bizottság ülésezett, és véleményezte a Tanács által kiadott ügyeket.
Július 2., 9.
Az Unitáriusok és Univerzalisták Nemzetközi Tanácsa kolozsvári teológiai konferenciájának egyik előadója John Buehrens, az észak-amerikai Unitárius Univerzalista Egyesület előző elnöke (püspöke) volt. A jelenleg a Massachussetts állambeli Needhami Unitárius Egyházközség lelkészeként dolgozó Buehrens erdélyi látogatásán két alkalommal is szószéki szolgálatot végzett, július 2-án Torockószentgyörgyön és 9-én Kolozsváron.
Június vége
Az Egyházi Képviselő Tanács megbízást adott az unitárius teológiai hallgatóknak a nyári gyakorlat elvégzésére. 2006 nyarán 14 egyházközség: Torda, Kolozs, Várfalva, Torockó, Nyárádszentmárton-Jobbágyfalva (együtt), Csokfalva-Szováta, Tarcsafalva, Homoródalmás, Homoródszentpéter, Székelyderzs, Oklánd, Recsenyéd, Szentivánlaborfalva, valamint az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet részesül a nyári gyakorlat szolgálataiból.
Június 29.
Az Énekvezér-képesítő Bizottság vizsgaülést tartott Kolozsváron, amelyen egy, a marosvásárhelyi Református Kántor-tanítóképző Intézetben frissen kántortanítói oklevelet szerzett unitárius hallgató énekvezéri képesítést nyert: Varga Tímea Vargyasról.
Június 25.
A Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán megtartották az évzáró ünnepélyt. A kolozsvári belvárosi unitárius templomban tartott istentiszteleten Czire Szabolcs teológiai tanár végezte a szószéki szolgálatot, a hallgatókat a nyár idejére dr. Rezi Elek dékán búcsúztatta el az intézettől; ugyanő ismertette a tanév során elért tanulmányi és közösség-építő eredményeket is. Az évzáró keretében megtörtént a négy végzős hallgató átadása és egyházi szolgálatra való átvétele is. Csoma Csilla, Kiss János, Rácz Norbert és Székely Mónika gyakorló segédlelkészi kinevezését a Püspöki Hivatal szeptember 1-jétől eszközli.
Június 21-25.
Az Amerikai Egyesült Államok Unitárius Univerzalista Egyháza a Missouri állambeli St. Louisban megtartotta évi küldöttgyűlését. Ez évben az összejövetel témája: „Helyes kapcsolatok felé”.
Június 19-23.
A Protestáns Teológiai Intézetben az V. évet végzett hallgatók szakvizsgát tettek. Ez alkalommal Csoma Csilla, Kiss János Csaba, Rácz Norbert és Székely Mónika búcsúzott el a teológiai intézettől, és lépett a gyakorló segédlelkészek útjára.
Június 19-20.
A Lelkészképesítő Bizottság előtt lelkészképesítő vizsgát tettek a 2004-ben végzett gyakorló segédlelkészek: Hegedűs Tivadar magyarzsákodi és Lakatos Sándor sepsiszentgyörgyi segédlelkészek.
Június 11.
A Kénosi Unitárius Egyházközség megtartotta lelkésze, Csáki Levente beiktatóját. Az istentiszteleten dr. Szabó Árpád püspök mondta a beiktató beszédet, a beiktatást Kedei Mózes, a Székelyudvarhelyi Egyházkör esperese végezte el.
Június 3., 15.
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban június 3-án, a székelykeresztúri Orbán Balázs Unitárius Gimnáziumban pedig június 15-én szervezték meg a ballagást.
Június
Az egyházköri közgyűlések hónapja volt egyházunkban. Az egyházkörök a 2005. évi tevékenységről számot adó közgyűléseket a következők szerint szervezték meg: június 10-én a marosi egyházkör Nyárádszentmártonban, 17-én a székelykeresztúri egyházkör Székelykeresztúron, 23-án a küküllői egyházkör Küküllődombón, 24-én pedig a székelyudvarhelyi egyházkör Homoródszentpéteren. A két utolsó közgyűlés időpontja átcsúszik július hónapra: 1-jén a háromszék-felsőfehéri egyházkör Alsórákoson, 8-án pedig a kolozs-tordai egyházkör Kolozson ülésezik.
Május 30. - június 2.
A Harvest Hope (Aratás Reménysége) Alapítvány az Unitárius Egyházzal és a Sapientia EMTE Gazdasági és Humán Tudományok Karával közösen szervezett munkaértekezletén ismerteti az előző évben elindított projektek eredményeit, illetve továbbiak elindításáról dönt.
Május 25-30.
A Teleki László Alapítvány Budapesten és a felvidéki Borsiban szervezi meg a határon túli magyar épített örökség kutatásának és megóvásának szentelt idei szakmai konferenciáját. A rendezvényen unitárius egyházunkat Paskucz Viola, az egyházi központi hivatal műszaki előadója, valamint Ferenczi Zoltán Sámuel építészmérnök képviseli
Május 20.
A pipe-szásznádasi egyházközség megszervezte ifjú lelkésze, Jenei László Csaba beiktatását. Jenei László Csaba 2000-ben fejezte be teológiai tanulmányait a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán, és gyakorló segédlelkészi szolgálatát is a pipei és szásznádasi egyházközségben végezte. Unitárius lelkészi oklevelét a 2002-ben sikeresen letett lelkészképesítő vizsgán szerezte meg. A beiktatást Nagy Endre, a Küküllői Egyházkör esperese végzi.
Május 20.
A Brassó-óvárosi és -újvárosi unitárius egyházközségek megtartja a közös templomuk építésének 70. évfordulója alkalmából szervezett ünnepélyt. A hálaadó istentiszteleten dr. Szabó Árpád püspök végzi a szószéki szolgálatot.
Május 15-18.
Homoródszentmártonban lelkész-továbbképzőt tartanak. Ez alkalommal Kolumbán Gábor főgondnok a dinamikus egyházgazdálkodás témájában tart előadásokat és vezet gyakorlati munkát.
Május 13.
Lelkész-beiktató ünnepség lesz Szásznádason. Az újonnan beiktatott lelkész: Jenei Csaba.
Május 8.
A romániai magyar püspökök és az RMDSZ csúcsvezetősége találkozott Kolozsváron helyzetértékelő és távlati (egyház)politikai egyeztetés céljából.
Május eleje
A hollandiai Remonstráns Egyház tizenegy lelkésze látogatta meg egyházunkat, viszonozván a tavalyi, egyházunk küldöttsége által Hollandiában tett utat. Az alkalom főként a már elkezdett teológiai párbeszéd sorozatát folytatta: két napon át Kolozsváron ismerkedtünk meg egymás lelkiségével és hitelveivel. Ezen általánosabb jellegű bevezető eszmecserék után jövőre szakosodott kapcsolattartással, tematikus találkozások útján folytatjuk az együttműködést. Az erdélyi látogatás második részében a vendégek körúton ismerték meg egyházközségeink, híveink és lelkészeink egy részét, a Torda – Mészkő – Marosvásárhely – Nyárádszereda – Székelyudvarhely – Székelykeresztúr – Segesvár – Dicsőszentmárton útvonalon.
Május eleje
Egyházunk központi hivatalát meglátogatta az Amerikai Nyugdíjas Lelkészi Segélyszervezet pénztárosa, John Newhall és felesége, hogy személyes kapcsolatot teremtsen egyházunk és nyugdíjintézetünk vezetőivel. Az egyesült államokbeli segélyszervezet hat éve rendszeresen évente kiosztott segélyt folyósít erdélyi unitárius nyugdíjas lelkészeink, illetve elhunyt lelkészeink özvegyei számára.
Május eleje
Egyházköreinkben megtartottuk a II. évnegyedi lelkészi értekezletet, amelyet ezúttal két-két egyházkörönként egybevonva szerveztek meg. A kolozs-tordai és a küküllői egyházkör lelkészeinek május 8-án Tordán, a székelykeresztúri és marosi egyházkör lelkészeinek 9-én Székelykeresztúron, míg a székelyudvarhelyi és háromszék-felsőfehéri egyházkör lelkészeinek 11-én Homoródszentmártonban volt az értekezlet. A fő előadást Czire Szabolcs teológiai tanár tartotta A jézusi asztalközösség és az unitárius úrvacsorai gyakorlat címmel.
Április 29.
Korondon a felekezeti együttélés közösséget építő bizonyságaként a község temetőjében felavatták/felszentelték a közös ravatalozót, a helyi római katolikus és unitárius egyházközségek használatára. Az avatási ünnepségen jelen volt dr. Szabó Árpád unitárius püspök és dr. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek.
Április 7.
Az Egyházi Képviselő Tanács megtartotta I. évnegyedi rendes ülését Kolozsváron. Napirenden többek közt az egyházi központi hivatal 2006. évi költségvetésének elfogadása, az építési-javítási segélyek véglegesítése, és a lelkészi fizetés-kiegészítések megállapítása szerepelt.
Március 27.
Egyházunk énekvezér-képesítő bizottsága képesítő vizsgát tartott Kolozsváron. A vizsgán Jakab Borika újszékelyi és Józsa Emese kökösi tiszteletes asszony unitárius énekvezéri oklevelet szerzett.
Március 26-30.
A Vallásszabadság Nemzetközi Társulata (IARF) Taiwanban, egy buddhista kolostorban szervezte meg háromévenként sorra kerülő nemzetközi kongresszusát Méltóság a sokszínűségben címmel. Az 1900-ban éppen egyházunk küldötte, dr. Boros György főjegyző javaslatára megalakított szervezet mára nagy anyagi nehézségekkel küzd. Ez a fő oka annak, hogy egyházunk a taiwani kongresszusra nem küldhetett központi képviselőt. A rendezvényen ugyanakkor részt vett Sándor Krisztina és Rácz Norbert, az ODFIE képviselői.
Március 26.
Egyházunk a Kolozsvár-belvárosi unitárius templomban nagyszabású ünnepéllyel emlékezett meg Bartók Béla születésének 125. évfordulójáról. A rendezvényen dr. Szabó Árpád püspök megnyitó beszéde után Angi István zeneesztéta tartott előadást Bartók zenetudományi munkásságáról. A zenei összeállításban közreműködött Béres Melinda és Márkos Albert (Bartók hegedű-kettősök), a János Zsigmond Unitárius Kollégium énekkara és a kolozsvári Transilvania Filharmónia kamarazenekara (Divertimento). Szilágyi Domokos Bartók-versét Csécs Márton teológus-hallgató monda el.
Március 19-25.
Gondnok-presbiteri értekezletekre került sor egyházköreinkben. A kolozs-tordai egyházkörben az értekezlet március 25-én volt Kolozsváron a belvárosi egyházközség szervezésében, a marosi egyházkörben március 24-én Székelykálon, a küküllői egyházkörben március 20-án Magyarsároson, a székelykeresztúri egyházkörben március 21-én Székelykeresztúron, a székelyudvarhelyi egyházkörben március 23-án Székelyudvarhelyen, a háromszék-felsőfehéri egyházkörben pedig március 19-én Kőhalomban. A konferenciákon Kolumbán Gábor főgondnok tartott előadást az egyházközségek önfenntartó felelősségéről, majd az egyházközségek gazdasági helyzetének vizsgálata következett, dr. Szabó Árpád püspök irányításával.
Március eleje
Az I. évnegyedi lelkészi értekezleteket március elején tartották: a kolozs-tordai egyházkörben 6-án Kolozsváron, a marosi egyházkörben 10-én Marosvásárhelyen, a küküllői egyházkörben 13-án Medgyesen, a székelykeresztúri egyházkörben 7-én Székelykeresztúron, a székelyudvarhelyi egyházkörben 9-én Székelyudvarhelyen és a háromszék-felsőfehéri egyházkörben 8-án Sepsiszentgyörgyön. Az értekezletek fő előadását Kovács István teológiai tanár tartotta gyakorlati teológiából, A prédikálást alakító másodlagos tényezők címmel. Egy másik megtárgyalt téma az eladott vagy bérbe adott földterületek után igényelhető életjáradék volt, dr. Szabó Árpád püspök és a kérdés szakembereinek vezetésével.
Március
Március 1-jétől az egyesült államokbeli Unitárius Univerzalista Egyház nemzetközi ügyeinek igazgatói állását új személy tölti be. Catherine Cordes, aki azt megelőzően a Testvéregyházközségi Tanács igazgatója volt, egyelőre félállásban lett a bostoni egyházi központi hivatal alkalmazottja. Munkaidejének másik részét továbbra is a testvéregyházközségi kapcsolatokat segítő szervezet, a PCC igazgatása tölti ki.
Február 28.
Kiss László tordai unitárius lelkész életének 35. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.
1971. augusztus 6-án született Dicsőszentmártonban, a Protestáns Teológiai Intézetben 1994-ben szerzett unitárius lelkészi oklevelet. Ugyanazon évben kinevezést nyert a Lupény-vulkáni egyházközség lelkészének, ahol 2001-ig maradt tisztségben. Ott alapított családot is. Az 1998-99-es tanévet az Egyesült Államokban töltötte a Starr King Teológiai Intézet ösztöndíjasaként. Választás útján lett a tordai egyházközség lelkésze 2001. augusztus 1-jétől.
Temetési szertartása 2006. március 2-án volt a tordai unitárius templomból. A gyászbeszédet Farkas Dénes, a Kolozs-Tordai Egyházkör esperese mondta, az Erdélyi Unitárius Egyház nevében dr. Szabó Árpád püspök búcsúzott tőle. Továbbá búcsúbeszédet mondott Pataki József felügyelő gondnok a Tordai Unitárius Egyházközség részéről, Lawrence Coburn az egyesült államokbeli westoni testvéregyházközség részéről, Mezei Csaba lelkész az évfolyamtársak részéről, Koppándi Zoltán lelkész volt egyházközsége, a Lupény-Vulkáni Egyházközség részéről, Kovács István lelkész az Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége részéről, Nagy Albert esperes a tordai református egyházközség részéről, valamint György Ferenc plébános a tordai római katolikus egyházközség részéről. A Tordai Magyar Dalkör és a Szentmihályi Vegyes Dalkör egyesített kara két énekszámmal búcsúzott tőle. Örök nyugalomra 2006. március 3-án helyezték szülővárosában, Dicsőszentmártonban.
Február 17.
Az Egyházi Képviselő Tanács rendkívüli ülést tartott Kolozsváron. Napirenden az éves ülésezési terv és eseménynaptár, a kiadói terv, az építkezési és javítási segélyek, valamint az egyházi központi költségvetés körvonalazása szerepelt.
Február
A Protestáns Teológiai Intézet idei „csendesnapjain” Jakab Dénes szentábrahámi lelkész több mint fél évszázados szolgálatáról vallott. A Szerelem, párválasztás, házasság témakörét moderátori közreműködéssel (Czire Szabolcs) két előadó közelítette meg: Demeter Erika erdőszentgyörgyi lelkész és Vida Zsombor mint lelkész-élettárs. Koppándi Botond torockószentgyörgyi lelkész A fiatal lelkész beilleszkedése a gyülekezet életébe témában tartott előadást. Az intézeti szintű közös előadás a protestáns–ortodox viszony témakörében zajlott. A záró bibliamagyarázat az idén dr. Szabó Árpád tiszte volt.
Február 3.
Id. Báró József nyugalmazott lelkész, a Székelykeresztúri Egyházkör tiszteletbeli esperese életének 78. évében elhunyt.
1928. május 13-án született Városfalván, Báró József unitárius lelkész és Tamás Gabriella fiaként. A székelykeresztúri Báró Orbán Balázs Unitárius Főgimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, lelkészi oklevelet az Unitárius Teológiai Akadémián szerzett 1951-ben. 1953-ban kötött házasságot Derzsi Gabriella unitárius énekvezérrel, s hamarosan két gyermek édesapja lett. Egyházi szolgálatát a kolozsvári, a homoródalmási, majd a recsenyédi egyházközségben kezdte gyakorló segédlelkészként, majd 1956-tól a homoródszentpáli egyházközség lelkésze lett. A Székelykeresztúr-Székelyudvarhelyi Egyházkör 1973-ban esperesének választotta, a Székelykeresztúri Egyházközség pedig lelkészének hívta meg. Esperesi tisztségét 1992-ig viselte, lelkészi szolgálatát pedig 1997-ig végezte, nyugdíjazásáig.
Temetési szertartására február 6-án került sor a székelykeresztúri unitárius templomból a timafalvi temetőbe. A szertartást id. Szombatfalvi József székelykeresztúri lelkész, esperes végezte, egyházunk nevében dr. Szabó Árpád püspök mondott búcsúbeszédet. Osztálytársai részéről Simén Domokos ny. lelkész, az Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége részéről Bartha Alpár lelkész, a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium részéről Varró Margit igazgató, a szülőfalu, Városfalva részéről Bíró Barna lelkész, a homoródszentpáli egyházközség részéről Tódor Csaba lelkész, a tanítványok részéről Pálffy Tamás Szabolcs lelkész búcsúztatta. Emléke áldott lesz közöttünk.
Január 27.
Az egyház kiadói tevékenységét koordináló Kiadó- és Nyomdabizottság Kolozsváron ülésezett a 2006. évi kiadói terv előkészítése, az egyházi kiadványokban közlő szerzők honorálása, valamint a terjesztési rendszerben előálló tennivalók kapcsán.
Január 1.
A hagyományos újévi püspöki fogadás Kolozsváron a püspöki rezidencián zajlott, ahol egyházunk püspökének meghívására Kolozsvár unitáriusai, egyházi főtisztségviselőink, lelkészeink, az egyházi közigazgatási hivatal munkatársai és más vendégek együtt köszöntötték az Újesztendőt. Dr. Szabó Árpád püspök a 2005. évet értékelő beszédében számba vette az egyház és intézményei megvalósításait, amelyre dr. Máthé Dénes főgondnok válaszolt beszédében.