Bevezető kérdések

• Miért olvassam el?
- Azért, hogy megismerd az egyik legegyszerűbb és emiatt a legnehezebb vallást: az unitárius vallást.

• Meg akar téríteni?
- Nem.

• Nem értem, ez idáig mindenik meg akart... (?)
- Az unitárius vallás 430 évvel ezelőtti születését egy igen fényes csillag adta hírül: a lelkiismeret- és vallásszabadság törvényének a világon először történő kihirdetése 1568-ban, a tordai országgyűlésen. E törvény előkészítője és szorgalmazója Dávid Ferenc volt, az egyház megalapítója. S bár az unitárius vallás az időtől bevett vallássá vált, történelme során csaknem mindvégig kegyetlen üldözést kellett elszenvednie. De az üldözések ellenére is mindvégig következetesen kitartott a lelkiismeret és a hit szabadságának eszméje mellet. Térítés helyett azt valljuk, hogy minden lelkileg, szellemileg felnőtt ember sajátja, sőt kötelessége, hogy vallását öntudatosan válassza és élje meg.
• E térítésmentes türelem nem vezet létszámcsökkenéshez?
- Sosem volt célja az unitárius egyháznak, hogy világi hatalmat kovácsoljon magának. Mi máshoz kellene a tömeg? A minőség és a mennyiség ritkán jár együtt, különösen a vallás világában. Nálunk azonban sajnos még nem érett meg az idő arra, hogy az emberek öntudatosan válasszák meg vallásukat, alakítsák ki hitüket. Ezt az éretlenséget jelzi azoknak a nagy száma, akik bár rég nem értenek egyet vallásuk tanaival, megnyilvánulásaival, mégis megmaradnak benne, mert, ahogy mondják, "abban születtem, abban is kell meghalnom".

• Mi (volt) az üldözés oka?
- Az unitárius vallás mássága. E vallás a kereszténység reformáció korában történt megújulásának az eredménye. Ezért a katolikus egyház ellenreformációs törekvései őt is sújtották. De legalább olyan kegyetlenül üldözte és törekedett megsemmisítésére a múltban az épp hatalmon levő más protestáns egyház és uralkodó is.

• Az unitáriusok mégis protestánsok?
- Történeti eredetünket és eszmei gyökereinket tekintve, egyértelműen protestáns egyháznak valljuk magunkat, hisz a reformáció által kitermelt protestáns megújulási folyamat szükséges és logikus következményeként született ez a vallás Jézus tanainak legkövetkezetesebb érvényesítése által. A radikális reformáció eredménye.

• Radikális reformáció... ?!
- A 16. századra a katolikus egyház olyan fokú megromlása következett be, ami maga után vonta a megújulás szükségességét. E megújulás mintáját a reformáció vezéregyéniségei, majd létrejött egyházai az őskeresztény egyház hitében, vallásos életében, egyházszervezetében találták meg. Ezeknek az őskeresztény gyülekezeteknek a többsége azonban Pál apostolnak a hatására formálódott, aki közvetlenül nem ismerte sem Jézust, sem az ő tanítását (az evangéliumok is csak később íródnak), s azokat utólag saját elképzelései szerint sajátosan értelmezte.
Dávid Ferenc, az egyház megalapítója, hat évi külföldi tanulmányútjáról hazatérve katolikus plébános Kolozsváron, de csakhamar csatlakozik a reformáció első ágához, és lutheránus püspök (superintendens) lesz. Szenvedélyesen kutat, hitvitázik, s a megújulás újabb lépcsőjére lép: a helvét reformáció hirdetőjévé, majd püspökévé válik (református superintendens). Tekintélye óriási, a fejedelem (János Zsigmond) támogatását teljes mértékben élvezi, de az igazság iránti tisztelete nem hagyja megállni: "Akiket Isten lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniuk, sem az igazságot el nem rejthetik". Elégtelennek érzi a kereszténység megújítását, és radikális lépést tesz: az őskeresztényen túl a tiszta jézusi kereszténységet kívánja helyreállítani. Elutasít minden olyan dogmát, tanítást, hagyományt, amelyet Jézus nem tanított (Szentháromság, csodálatos szűzi születés, Jézus istensége, az ingyen kegyelem tana, eredendő bűn stb.), és a lelkiismeret- és vallásszabadsági törvény meghirdetésével életre hívja az unitárius vallást, egyházat.
Hálával gondolunk egyházalapító püspökünkre, Dávid Ferencre, mert amikor lehetősége lett volna arra, hogy Erdély első fejedelmének teljes támogatásával, a hatalom eszközeivel vallását erőszakkal terjessze, nem tette: "Sehol sem tanuljuk Isten igéjéből, hogy az Isten igéjét és a vallást tűzzel-vassal kell terjeszteni"; "Az Istennek önmagának eleitől fogva gondja volt és lesz az ő igazságára". S mindezt akkor tanítja, amikor Európa testét keresztül-kasul vallásháborúk szaggatják, egét pedig a másként gondolkodók (eretnekek) máglyái festik vörösre.

• E dávidferenci mindig-továbblépni-tudás az unitarizmus lényege?
- Azt hiszem igen. Istent egészen sosem lehet elérni. Egyet mindig kell még lépni. Isten = Élet. Élet = változás. Változás = vallás. A vallás tehát: Isten állandó tetten érése az itt és mostban.

• A vallások a kultúrák szüleményei. Az unitárius vallás az erdélyi lelkület vallása?
- Tudomásunk szerint ez az eszme egyházzá először Erdélyben szerveződött, s mint (az egyetlen) magyar alapítású vallás, tagadhatatlanul erős nemzeti vonásokat is hordoz magában. Erdélyi változata a székely lelkület sajátos megnyilvánulása. Az unitárius eszme azonban minden térítés nélkül a világ legtávolabbi helyein felbukkant. A belőle sugárzó erkölcsi/etikai magatartás, életstílus elég rugalmas ahhoz, hogy minden kultúrában otthonra találjon, s minden nemzet és minden hitvallású nép fiaiban és leányaiban az igaz emberit megszólítva az istenit hozza felszínre.

• Néha hallani, hogy az unitáriusok nem keresztények... (?)
- A vád egyfelől rosszindulatból táplálkozik, másfelől tudatlanságból. De az unitáriusok különböznek a legtöbb magukat kereszténynek nevezőtől abban, hogy a Jézus tanítása szellemének való engedelmességet sokkal fontosabbnak tartják, mint egy később megállapított, egyedül üdvözítőnek kikiáltott hitet az ő természetéről vagy egy bizonyos egyház tantételéről. Ne feledjük el, hogy az utóbbiak alapján Jézus is eretneknek bizonyulna! Véglegesen tisztázni kellene, hogy a 4. századtól fokozatosan kialakuló egyházi dogmák elfogadóit, vagy Jézus követőit jelöli-e a keresztény megnevezés. Mi Istenhez Jézus példájának saját életünkbeni megvalósításával törekszünk eljutni, azaz Jézus követői vagyunk. Amenynyiben a keresztény Jézus-követőt jelent, az unitáriusok keresztények.
Az unitarizmus kereszténységen belüli helyzete igen emlékeztet a buddhizmuson belül kialakult helyzetre, ahol a vallásalapító eredeti eszméit és tanait következetesen csak egy parányi kisebbség őrizte meg. Mindkét esetben a többség az alapítóból istent csinált, és ezáltal a transzcendentális, dogmatizáló spekuláció véget nem érő útjára lépett.
Az unitárius kereszténység önmegjelölés e másságot (nem a páli, hanem a jézusi eredetet) hivatott kifejezni.

• Pontosabban mit?
- Hadd meséljek el egy történetet, amely talán a legérthetőbben fejezi ki a lényeget. Jellemző módon, egy olyan jezsuita írja le könyvében, aki Indiában született s többnyire ott is tevékenykedett, így nemcsak a belül élők elfogultságával, hanem a külsők objektívebb látásával is szemlélni tudta a kereszténységet.
A történet így hangzik:
"Sok évi munka után a feltaláló felfedezte a tűzgyújtás titkát. Szerszámait elvitte a hóval borított északi területekre, s megtanított egy ottani törzset a tűzgyújtásra és annak előnyeire. Azok aztán annyira megörültek ennek az újdonságnak, hogy még csak eszükbe sem jutott, hogy köszönetet mondjanak a feltalálónak, aki egy nap szép csendesen továbbállt. Azok közül a nagy jellemek közül való volt, aki nem vágyott tiszteletre vagy hírnévre; elég volt neki az az öröm, hogy tudta, valaki hasznát vette találmányának.
A következő törzs lakói, akikhez ment, éppoly lelkesedéssel tanultak, mint az előzőé. De a helyi papok, féltékenységükben az idegen népszerűségére, megölették őt. Hogy a bűnténynek még a gyanúját is eloszlassák, a Nagy Felfedezőnek a képét a templom főoltárára helyezték, valamint külön liturgiát terveztek nevének tiszteletére és emlékének életben tartására. A lehető legnagyobb gonddal ügyeltek arra, hogy a szertartás legkisebb része se változzon, vagy maradjon el. A tűzgyújtó szerszámokat ereklyeként egy ékszeres ládikába helyezték, és azt tartották, hogy gyógyulást hoznak annak, aki hittel teszi rájuk kezét.
A főpap maga vállalta, hogy összeszedje és megírja a Felfedező életét. Ez aztán szent könyvvé vált, amiben a Felfedező szerető kedvességét követendő példaként ajánlották, csodálatos tetteit dicsőítették, emberfeletti természetét pedig hittétellé emelték. A papok gondoskodtak arról, hogy a Könyvet a jövő nemzedékei is megismerjék, miközben tekintéllyel magyarázták szavait, szentséges életének és halálának jelentőségét. És könyörtelenül halállal büntették, vagy kiközösítették azokat, akik eltértek tanításuktól. S minthogy ezzel a vallásos tevékenységgel voltak elfoglalva, a nép közben teljesen elfelejtette a tűzgyújtás módját." (Anthony de Mello: Szárnyalás)
Az unitárius kereszténység azt szorgalmazza, hogy mindannyian, egyénileg fedezzük fel a tűzgyújtás titkát, legyünk felfedezői mindannak, amit Isten belénk elhelyezett (végső soron Isten felfedezői), vallásosságunk semmiképpen ne merüljön ki a/egy Felfedező imádásában.

• Honnan ered az unitárius elnevezés?
- A latin unus (est Deus) - Egy (az Isten) - szóból képzett nevet századokkal ezelőtt feltételezhetően gúnyolódó érzülettel adták az ellenfelek. A név azonban tartalmilag annyira kifejező, hogy az unitáriusok már a legkorábbi időszakban azonosultak vele.

• Mire vonatkozik ez az egység?
- Mindenekelőtt Istenre. De Istenen keresztül mindenre: a világra, az emberre, a törvényre, a közös célra. Az ember esetében ez elsősorban azonos értékadottságot, minden emberre egységesen érvényes jogi és etikai kötelesség elismerését jelenti.

• Mi az egység feltétele?
- A különbözők zavartalan egymásmellettisége. Ezek közösen alkotják az egységet. Az unitáriusok az egység hirdetésével együtt tisztelnek minden embert, minden kultúrát és vallást, mert azok mindenike az isteni kijelentés egy-egy töredékét őrzi.

• E gondolkodás szabadelvűséget tükröz. Hogyan lehetne az unitarizmus szabadelvűségét összefoglalni?
- Íme egy töredékes összefoglalás:
• Az egyetlen dogma, hogy nem létezik dogma. Tévesen ezért beszélnek úgy valamely liberális vallásról, mint visszájára fordított dogmatizmusról, amely csak azzal jellemezhető, amit nem hisz.
• A jellem a vezéreszme, nem a hitvallás. Van ugyan egy közösen megfogalmazott hitvallás, de minden hívő maga alakíthatja hitét. Ezért kötelező a vallási türelem, a másság elfogadása.
• Az értelem és a lelkiismeret felelős szabadsága fontosabb minden külső tekintélynél vagy hagyománynál. Így lesz az a személyes Isten személyes megtapasztalásának vallása.
• Az időszerűség: az Evangélium kijelentéseiben azt keressük, ami a mai gondokat érinti, mintsem a hagyományokat. Ez az időszerűség állandó párbeszédre kötelez a világgal, az idővel, a kultúrával és a tudománnyal. A tenger felé haladva marad hű a folyó a forrásához (Garaudy), a vallás pedig a világgal, a civilizációval való találkozásban maradhat hű az Evangéliumhoz.

• Még egy utolsó kérdés a részletezés előtt: igazabb ez más vallásnál?
- Nem. Nincs egyedül igaz vallás, mint ahogy a csúcsra sem egyetlen ösvény vezet fel. Az ösvények járhatósága, egyenessége között azonban van némi különbség. A vallások esetében ezt követelményként talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy a vallás legyen egyszerű, tehát az Istenhez emelkedni vágyó lélek elé ne gördítse az átláthatatlanság, a teológiai körmönfontság akadályát, a lényegest a lényegtelentől jól különítse el, az értékek világában adjon határozott eligazítást, követőinek adjon erőt és bizalmat, derűt és ne félelmet ébresszen bennük, az emberi természetből azt hozza felszínre, ami benne a legjobb és legnemesebb: az istenit. Mindezt a jó Istenhez való hasonlóvá válás vágya mozgassa és ne a büntető Istentől való félelem. Az unitárius kereszténység a fentieknek igyekszik megfelelni.

Tekintély

• Miért kell e kérdéssel foglalkoznunk?
- Mert a vallások esetében ez kulcskérdés, megközelítése legtöbbször szándékosan mellőzött. Az unitarizmus megértésének talán a legjobb lámpása. Története leírja a vallás fejlődését. A fejlődés a kultúra és a tudomány világában is azért valósulhatott meg, mert a tudósok a külső tekintély helyett a tapasztalatot és az értelmet fogadták el irányítóul, így a vallás világában is a fejlődést a külsőről a belső tekintély irányába való elmozdulás jelzi.

• Jézus milyen tekintélynek engedelmeskedett?
- Jézus korában a Törvény és a Próféták jelentették a legfőbb tekintélyt. Ő az evangélium követőit felszabadította az evangélium betűinek tekintélye alól, és helyette szellemük betöltését kívánta, amivel e külso tekintélyeket belső tekintéllyé alakította. (Mt 5,17; 18,20) Istent állítja a legfőbb tekintély helyére, akit azonban nem valahol kívül, hanem belül, lélekben kell imádni. (Jn 4,24) Mindenkor Istennek önmagában felismert akaratára hivatkozik, egyedül annak akar megfelelni. A külső és belső tekintélynek engedelmeskedők közti különbséget jól szemlélteti Jézus az irgalmas szamaritánusról mondott példázatában. (Lk 10,25-37)

• A kereszténység...?
- Kialakulásától napjainkig olyan külső tekintélyeket szentesített, mint a Szentírás, egyház, papság (pápaság), hagyomány. A reformáció is a Bibliát helyezte a tekintély fő forrásává.

• E külső tekintély szentesítése milyen következményekkel jár(t)?
- A külső tekintély bármilyen forrásból származott is, megkötötte az Istenországa igazságát keresők szellemét, és igazolta a kényszer alkalmazásának jogosultságát a vallásban. Mindenekelőtt az emberektől engedelmességet kívánt, és csak másodsorban vallásosságot. A hitet nem mint lelki élményt, hanem mint a dogmák, a hitvallások és az egyházi hatalom elfogadását fogta fel. Jézus követése helyett Krisztus imádását követelte, ettől tette függővé az egyháztagságot és üdvözülést. Így alakult át a kereszténység dogmatikus tekintélyvallássá és egyházzá, aminek logikus következménye volt a lelkiismereti és vallásszabadság korlátozása. Az általa igaznak nyilvánított vallást rákényszerítette az emberekre, annak bírálóit, illetve tagadóit mint eretnekeket üldözte és büntette.

• Mit képvisel az unitárius vallás?
- A vallás nem metafizikai dogmák és hitvallások elfogadásában áll, hanem a lélek erkölcsi életében megnyilatkozó vallásos magatartásban, életvitelben. Ennek a belső megismerése és a külső kifejezése bennünk és általunk történik. Az ember a maga képességével az egyedüli alkotó és ellenőr is. A tekintély forrása így nem rajtunk kívül, hanem bennünk van. Ez minden külső tekintélynél nagyobb és parancsolóbb. (Dr. Erdő János)
E belső tekintély forrása tulajdonképpen Isten, aki az emberben az értelem megismerő, igazoló és a lelkiismeret helyeslő tevékenységében alakítja ki a vallás tartalmát s annak külső kifejezését. Így az értelem és a lelkiismeret őrzi azokat az ösvényeket, amelyeken minden ember eljuthat Istenhez. A belső tekintély ítéletét mellőzni nemcsak gyávaság, hanem egyenesen árulás végső tekintélyünk, Isten ellen.

Értelem

• Az unitarizmust gyakran vádolják túlzott racionalizmussal?
- E vád félreértésből származik, ami a következőkből kiderül. Tanításunk szerint az értelem nemcsak racionális tevékenységet jelöl, hanem a szellemi tevékenység egészét jelölő fogalom, amely magába foglalja az intuitív gondolkodást, az esztétikai és a tudományos elképzelést, az érzelem magasabb szintjét, valamint a vallási és erkölcsi hitet. Így mondhatta Boros György püspökünk, hogy "közelebbről ismerve, azt kell mondanunk, hogy az unitárius nagy gondolkodók inkább voltak misztikusok, mint racionalisták... nem(csak) az ész jogát keresték, hanem a hit igazságait védelmezték az elhomályosító dogmák ellen, amelyek végső soron racionális spekulációk szüleményei".
Az értelem "Isten lényegének egy szikrája az emberben" (Channing), a lélek megismerő képessége, az ember szellemiségének mutatója és felemelkedésének egyik tényezúje.
Jézus vallása megegyezett az értelemmel, az ember megértésében, felszabadulásában és kötelességei teljesítésében a gondolkodás mozgató erőt jelent. Egész működésében arra törekedett, hogy az embereket felszabadítsa a külső tekintély uralma alól, és gondolkodásuk szabadságát helyreállítsa.

• A vallásban az értelemé az utolsó szó?
- Értelmünknek mint belső tekintélyünknek joga és kötelessége, hogy kutassa a kijelentést, vizsgálja a vallásos élményeinket, és értékelje a hitelveket, hogy azok összhangban vannak-e a tudással, s ennek során tisztítsa meg az idők folyamán rárakódott idegen elemektől. Nincs joga azonban elvetni vagy megtagadni a vallás egyetlen hitelvét vagy megállapítását sem, pusztán azon az alapon, hogy az észfeletti, s mint ilyen meghaladja az értelem megismerő képességét. A hit meghaladhatja és meg is kell, hogy haladja az ésszerűség határát, de sohasem lehet tudásunkkal ellentétes előjelű, értelmünknek ellentmondó. (Varga Béla)

• Mindez hogyan valósulhat meg?
- Az értelem zavartalan működésének feltétele a szabadság. Az unitárius kereszténység biztosítja az értelem teljes szabadságát, lehetővé teszi, hogy az ember szabadon használja értelmét a vallás és az erkölcs igazságainak keresésében. Az értelem elnyomását vagy megtagadását önmagunk megtagadásának tekintjük, mely egyet jelent a bennünk levő világosság kitiltásával, véka alá rejtésével.

A lelkiismeret

• Isten hangja bennünk?
- Pontosan. De amit az emberek általában lelkiismeretnek éreznek és neveznek, az nem más, mint a társadalmi normáknak, erkölcsi szabályoknak való megfelelés kényszerérzete. Ez ama valódi benső tudatosságnak, istenismeretnek legfeljebb az előfutára, gyakran legnagyobb akadálya.
Magunkban sokféle hangot hallhatunk, Isten hangjának felismerése gyakorlatot, önismeretet igényel. Ezért mondhatjuk, hogy Istent olyan mértékben ismerjük, amilyen mértékben önmagunkat megismerjük.

• Miben segít ez a hang?
- Mindenben, ha figyelni tudunk rá. A jóban támogatásával, biztatásával (bennünk nyugalom, melegérzet árad szét), a rosszban ellenkezésével. Szüntelenül mérlegelő tevékenységével pillanatnyi valónkat az Örökkévaló tükrében állítja elénk. Lényegében szándékainkat és erkölcsi eszményeinket önbírálat formájában hasonlítja össze. Megvilágítja előttünk a véglegességi értékeket, és az erkölcsiség követelményeit kötelességként állítja elénk.

• A lelkiismeret minden emberben azonos?
- Az erkölcsi törvény egyetemes, de az a lelkiismeretben mindenkor személyes formát kap.

• Tehát nevelhető?
- Igen. Az ember állandó változásával, fejlődésével együtt növekszik, tehát a belső, szellemi növekedés tulajdonképpen a lelkiismeret minőségi növekedését is jelenti. A kettő nem választható el egymástól. Éppen ezért nevelésében kiemelkednek a vallási gyakorlatok, a rendszeres lelkiismeretvizsgálat, az imádkozás, az abszolút értékek gyűjtése és megélési lehetőségük keresése, a jó gyakorlása, a próféták, vallásalapítók és kiemelkedő szellemiségű emberek életének megismerése és hasonlók.

• Kényszeríthető-e?
- "Nincs nagyobb esztelenség, sőt lehetetlenség, mint külső erővel kényszeríteni a lelkiismeretet s a lelket, aki felett hatalommal csak teremtője bír." (Dávid Ferenc)

• Hogyan nyilvánul meg az ember életében a szabad lelkiismeret?
- Kettős síkon: egyik vonatkozik a személyessé tett hitre, a másik az erkölcs megvalósítására. Korunk nagy tragédiája, hogy a tudás elszakadt az életviteltől, az erkölcs a gyakorlattól. A szabad lelkiismeret által kialakított hit az autonóm (öntörvényű) erkölcsi felelősség érzetét is létrehozza. Unitárius eszmény a hit és cselekedet, a tudás és életvitel egysége.

Isten

• Ki Isten?
- Isten a világ szellemi lényege.
Keresztényibben: Isten személyes létező valóság.

• Mi az Isten név?
- Az Isten név - mint vallási szimbólum - közös értékeinket és vallásos életünk céljait egyesítő fogalom.

• Hány Isten van?
- Egy, aki számtalan szinten és formában nyilvánul meg. Egységét tanítja a Biblia is, de az értelem és a vallásos tapasztalás is ezt igazolja.

• Bizonyítható-e Isten létezése?
- Nem, de nem is szükséges. Aki nem hisz Istenben, azt úgysem győznék meg az észérvek. Nemléte sem bizonyítható. Isten lényegéhez tartozik ez a bizonyíthatóság-fölöttiség.

• Milyen Isten?
- Minden vallás megpróbálja megfogalmazni Isten tulajdonságait, jellemzőit. Ezek emberi kategóriák, de emberként csak ezekkel írhatjuk körül azt, akiről hiteles ismerettel csak a belső megtapasztalás után rendelkezhetünk. Íme néhány megállapítás, amely Jézus tanításából leszurhető:
• Isten létezése önmagából ered, önmagának az oka és a célja;
• Isten szellemi, lelki valóság, nem anyagi (Jn 4,24). Ezért láthatatlan és kiábrázolhatatlan, tökéletes, szent, öntudatos, élő személy;
• Isten szeretet (1Jn 4,16);
• Isten Atya, ezért minden ember egymásnak testvére.

• Beszélj róla!
- Isten a gondolat és a szeretet tengere, Aki úgy foglal magába minket, mint a tenger a hullámait. Ő nem a világon kívülálló uralkodó, nem elmélet, száraz dogma, hanem élő valóság. Az isteni szellem jelenvalóságát tapasztaljuk mindenütt, a természetben, a történelemben, a gondolatban. Isten testet ölt bennünk. Ezért mi "benne élünk, mozgunk és vagyunk". (ApCsel 17,28) Minden az isteni szellem kifejeződése, s így a fizikai törvényeknek is erkölcsi értéke van (Emerson). Isten nemcsak a múltban jelentette ki magát, hanem Ő ma is szól hozzánk, aktivitása egy pillanatra sem szűnik meg.
Éppen ezért helyesebb, ha nem azt mondjuk, hogy Isten van, hanem inkább valamely aktivitást kifejező igét kell használnunk: pl. Isten történik, Isten teremt(ődik)...

• Isten aktivitása miben nyilvánul meg?
- A teremtésben, gondviselésben, a mindenséget megtöltő szentlelkében. Hitünk szerint ezek feltételezik egymást. Isten teremtett minden létezőt, de teremtése inkább tekinthető egy útraindításnak, kezdetnek, mintsem megérkezésnek, befejezettségnek. Isten nem egyszerre, nem késznek, tökéletesnek teremtette a világot, hanem fejlődőképesnek, s így az gondviselése (lelki jelenléte) mellett szüntelen tökéletesedésre hivatott.

• Mi a gondviselés?
- Istennek azt a szeretetteljes törődését, gondoskodását értjük ezen, amellyel az állandó fejlődésben levő világ összhangos működését fenntartja. Isten nem hagyta magára a megteremtett világot, hanem szüntelenül gondoskodik róla. A gondviselés tulajdonképpen Isten jelenbeli teremtő munkájának a megnevezése.

• Mire visel gondot Isten?
- Mindenre és mindenkire. A legparányibb teremtménytől a legértékesebbig, hisz Isten gondviselése egyetemes és egyéni egyszerre.

• Megszűnhet-e Isten gondviselése irántunk?
- Jóllehet az ember úgy érzi, hogy Isten némely pillanatban közelebb van hozzá, máskor meg elviselhetetlenül távol, mégis fel kell adnunk a vallások különös gondoskodásról szóló gondolatát. Isten nincs közelebb hozzám az örömben, mint a sötétségben... Isten mindenkor tökéletesen gondot visel minden teremtményére. Nincs arra szükség, hogy irányítsuk, miképpen bánjon velünk. Csak arra a tudásra van szükségünk, hogy miképpen éljünk az örökkévaló erővel, hogyan hangoljuk rá arra önmagunkat.

• Mi a mi feladatunk?
- A teremtett világban mindennek megvan a maga szerepe, célja és hivatása. Ez fokozottan érvényes az emberre. Az ember hivatása, hogy a világ tökéletesedésében, fejlődésében aktív szerepet vállaljon, Isten munkatársává nemesedjék. Ezért elítélünk minden olyan megnyilvánulást, amely a világ, az élet rombolását, pusztítását eredményezi.
Ha bármely vallás életellenes, akkor elkerülhetetlenül életellenes az általa hirdetett isten is.

• Ha Isten mindenre gondot visel, az ember munkájára nincs szükség?!
- A munka az ember emberré válásának eszköze, amellyel részt vehet a világot szüntelenül teremtő, tökéletesítő isteni aktivitásban.
Isten gondviselése nem helyettesíti az ember öngondoskodását. Mi több, Isten azzal az ember szabadságát biztosítja, amelyet Jézus is kihangsúlyozott: "Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, és én is munkálkodom". (Jn 5,17) Ebben a meggyőződésben nyer értelmet az ősi népi életbölcsesség is: segíts magadon s az Isten is megsegít.

• Valóban a szenvedés helye ez a világ, ahogy azt sokan gondolják?
- Mivel a világ az Istentől származik, a jóság jegyeit hordozza magán. Így az hivatásunk megélésének áldott helye, és nem büntetésünk lerovásának színtere.

• Miért van mégis a rossz, a szenvedés?
- Gyakran kérdezzük, hogy ha Isten jó, miért engedi meg a rosszat, miért nem szünteti meg a szenvedést? Meggyőződésünk, hogy nem Isten adja a rosszat, a szenvedést gyermekének, az embernek. Azoknak érzete sokkal inkább helytelen életvitelünk, téves szabadakarati választásunk eredménye, valamint a növekedés, a fejlődés velejárója.
Éppen ezért, ha a világ rosszaságát meg akarjuk változtatni, mindenekelőtt saját magunkat kell megváltoztatnunk, s a világban egyszerre mindennek helye és értelme lesz, megszűnik a rossz.

• Tehát nem a beletörődés az, amit tennünk kell?
- Nem, fokozott tudatosságra kell törekednünk. Minden pillanatban - s így a megpróbáló élethelyzetekben is - unitárius szellemiség szerint arra kell figyelünk, hogy miként van velünk Isten! Átéljük, hogy a nehéz helyzetekben is velünk van, hisz megsokszorozza lelki erőnket, növeli türelmünket, kitartásunkat, segítő társakat rendel mellénk, s így szeretettel övez, valamint növeli tudásvágyunkat, hogy felszámolhassuk a szenvedés forrását.

• Istennel való kapcsolatunknak milyen formái vannak?
- Istennel való kapcsolatunk formák felett áll, Ő mindig velünk van úgy, ahogy nappal a fény, éjszaka a sötétség.
Ha mégis részletezésre törekszünk, azt mondhatjuk, hogy Őt a gondolat és érzés szintjén tetten érhetjük az értelemben és a lelkiismeretben - belső tekintélyünk két forrásában - érvényre jutó isteni kijelentésben. A szavak szintjén Istennel az imádkozás köthet össze.

• Mit kell érteni az isteni kijelentésen?
- Isten szüntelen teremtő/gondviselő tevékenységének azt a megnyilvánulását, amely által egyre jobban megismerteti magát az emberrel, s ezáltal az ember tökéletesedését segíti. A kijelentést az ember vallási élmény formájában éli át.

• Egyedül Krisztusban jelentette ki magát Isten?
- Akik azt állítják, hogy Jézusban Isten a maga teljességében megjelent a földön, s hogy Jézus Istennek egyetlen fia, magát Istent szorítják korlátok közé. Ez nem állítása, hanem tagadása Isten gondviselő atyaságának. E szerint a "Mi Atyánk" megszólítás csupán tényleges tartalom nélküli üres szó. Csak egyetlen pont (Jézus) volna, ahol Isten találkozik és érintkezik az emberrel?

• Mit tanítanak hát az unitáriusok a kijelentésről?
- Isten minden pillanatban és minden gyermeke számára szüntelenül kijelenti magát. Az ember azonban a valláserkölcsi igazságokat csak fokozatosan, az alacsonyabb fokról a magasabb fele haladva tudja felfogni. Így azt mondhatjuk, hogy Isten kijelentéseiben nem kész igazságokat közöl, hanem olyanokat, amelyek az ember belső növekedésének, önmegvalósításának arányában tudatosulnak. Az isteni igazságok felismerése történhet közvetlenül a szentlélek munkája által és közvetetten a Szentírás(ok), a természet, a történelem, a művészi alkotások által.

• Mi a szentlélek?
- Istennek azon tevékenységét jelöljük e fogalommal, amikor teremtményeivel közvetlen kapcsolatot teremt. "A szentlélek Istennek reánk ható, bennünk működő, minket felemelő és hatásaiban megszentelő ereje." (Varga Béla)

• Ki lehet részese?
- Mindenki, hisz Isten tevékenysége (= szentlélek) állandó, egyetemes. Tehát bárhol, bármikor, bárki részese lehet ajándékának, olyan mértékben, amilyen mértékben azt megvalósítja. "Isten bennünk lakozó erejét valóban akkor tapasztaljuk és érezzük, ha Istennek fiai vagyunk." (Dávid Ferenc)

• Hogyan segítheti ezt az ember?
- Ha igyekszik akaratát összhangba hozni, ráhangolni Isten akaratára. Isten akaratának megismerését - s így az azzal való azonosulást - segíti a tanulás, az elmélkedés és a vallásos gyakorlatok, mint az imádkozás, a jó cselekedetek gyakorlása és a böjtölés (!).

• Mi az imádkozás?
- Hagyományos értelemben: beszélgetés Istennel, mennyei Atyánkkal. Istennel való legszemélyesebb kapcsolatunk megnyilvánulása. "Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked." (Mt 6,6) Jézus tanítása alapján az unitáriusok elutasítanak minden közbenjárót Isten és ember között.
Isten mindent tud, még mielőtt kimondanánk (Mt 6,32), ezért imánkkal nem Istent kívánjuk megváltoztatni, befolyásolni, hanem önmagunkat. Imádkozásunktól nem a feladatok lesznek könnyebbek, hanem mi leszünk erősebbek azok teljesítéséhez. Tágabb értelemben: imádkozás minden olyan emberi megnyilvánulás (gondolat, szó és tett), amely az Örökkévaló jelenvalóságának tudatából fakad.

Hit

• Mi a hit?
- "A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés." (Zsid 11,1) "A hit bizalom Istenben, mely által gyermeki kapcsolatot teremtünk Istennel, gondviselő Atyánkkal." (Unitárius Káté, 48. válasz)
Hinni csak abban lehet, ami (még) nincs. De ha hiszünk benne, azonnal létezővé válik, mert a hit az ember legerősebb teremtő funkciója. Hatékonysága egyenes arányban áll a megalkotott kép tisztaságával. A hit tehát inkább érthető igeként, mint főnévként; folyamatként, semmint állapotként. Inkább újra és újra, mint most vagy soha. Hinni annyi, mint nem tudni biztosan hová, de mégis menni - bizalommal. Egy utazás térkép nélkül. (Buechner)
A hit legerősebb formája az Istenben való hit, mert Ő az ember által felfogható leghatalmasabb nemlétező létező. Így a hit voltaképpen életstílus, olyan életvitel, amellyel Isten szeretetére válaszolunk. Ez nem hiedelmek gyűjteménye, hanem személyes hit.

• S a kétség... ?
- A kétség nem jelenti a hit ellentétét, annak része. (Paul Tillich) Valójában a kétségeken, szárnyalásokon és zuhanásokon megedzett hit az igazi hit. A személyessé tett, megküzdött hit igazabb minden örökölt vagy másoktól készen kapott hitnél. A hit lehetősége Isten ajándéka bennünk (Ef 2,8), amelyet szabadon elfogadhatunk vagy elutasíthatunk.

• Miben higgyünk?
- Hinni mindenben lehet, de a hit olyan, mint az útjelző: amiben hiszünk, arra tartunk. Mi unitáriusok arra törekszünk, hogy hitünk Istenben való bizalommá váljon, mert bízni csak abban lehet, aminek létezéséről meggyőződtünk. Az ilyen hit nem szemlélődő, kontemplatív, hanem aktív, cselekvő hit: "Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában". (Jk 2,17)

• A hit esetében hogyan érvényesül az unitáriusokra oly jellemzo arany középút?
- A vallások nagy többségénél találkozunk a hit eldogmatizálásával vagy elracionalizálásával. Mi mindkét törekvést, a vallásosság változatlan dogmákban való megmerevítését és a túlzott ésszerűvé tételét is szélsőségesnek tekintjük. Az ész világosságával átvilágított, de misztériumától meg nem fosztott hit útja számunkra az arany középút.

Ember

• Bűnben fogantatott-e az ember?
- Ellenkezőleg, minden gyermek tisztának, jóra való képességgel születik.
• Mi a helyzet akkor az eredendő bűnnel?
- Ádám és Éva bűnbeesésének bibliai történetét úgy tekintjük, mint az akkori ember próbálkozását, amellyel a bűn és más emberi kérdések (miért kell dolgozni, miért fájdalmas a szülés, miért gyűlöli a kígyó az embert és fordítva stb.) eredetét kívánta megmagyarázni. A bűn mindenkinek személyes rossz cselekedete. Ellentétbe állna Isten szeretetével és igazságosságával, hogy az első emberpár bűnét a mi bűnünknek tekintse.
A gyermek tisztaságát, jóságát, Istenre való nyitottságát Jézus példaként állította tanítványai elé: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem jut be abba." (Lk 18,16-17)

• Ki hát az ember?
- Az Ég és a Föld, az anyag és a szellem gyermeke. Fizikai létadottságai a létezők világába sorolják, a természet törvényei alá rendelik. Az emberben azonban a lényegadó a lelki, szellemi adottság. Isten lelkét viseljük magunkban, amelyet az anyagi valóság és az idő törvényei nem uralnak.
Egyedül az ember rendelkezik tudatos szellemmel. Így arra hivatott, hogy létfenntartásán túl keresse és szolgálja az értékek világát, Isten országát. Ehhez az emberhez intézte Jézus felhívását: "Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei atyátok tökéletes". (Mt 5,48)

• Miért vétkezünk mégis?
- Növekedése során minden gyermek követ el hibákat, így Isten gyermeke, az ember is. Olyankor is velünk van Isten.

• Bűneinket ember (pap) is megbocsáthatja?
- Csak az bocsáthat meg, aki ellen vétkeztünk: ha Isten ellen, akkor Isten, ha önmagunk ellen, mi magunk, ha felebarátunk ellen, felebarátunk. Isten előtt megbánni vétkeinket nem jelenti azt, hogy előtte ismeretlent tárnánk fel. Mégis, amíg meg nem bánjuk, elválasztó szakadék az köztünk és Isten között. Ha felismerjük és feltárjuk, hidat építünk, amely összeköt.

• Honnan tudhatjuk, hogy Isten megbocsátott?
- Onnan, hogy többé nem követjük el azt a vétket.

• Tehát nincs kiskapu. Ennyire felelősek vagyunk önmagunkért?
- Nemcsak önmagunkért, de embertársainkért és a világért is. Mindenért és mindenkiért. E felelősségtudat határozza meg emberségünk mértékét, mert embernek lenni nem állapot, hanem nehéz feladat.
Így egyetlen találkozás, egyetlen élethelyzet, történés sem lesz véletlen számunkra, hanem olyan ajándék, amelyben fejlődésünk lehetősége van elrejtve.

Jézus

• Isten fia ő?
- Igen, hisz minden ember Isten gyermeke az őt éltető örökkévaló lélek által.

• Jézus emberségének tanítása nem jelenti az ő lefokozását?
- Ellenkezőleg. Ha mindazt, amit tett, Istenként tette volna, megcsodálnánk, de nem lenne számunkra követhető példa "út, igazság és élet". (Jn 14,6) De emberként győzve le azokat a kétségeket, kísértéseket, halálfélelmet, és emberként azonosulva oly mértékben Isten akaratával, ahogy az sem azelőtt sem azután senkinek nem sikerült: örök követendő példa számunkra. Az emberség hangsúlyozása nem jelent lefokozást a többi nagy vallásalapító/vallástanító: Zoroaszter, Konfuciusz, Lao-ce, Buddha, Mohamed vagy Rámakrisna esetében sem.

• Az unitáriusok tehát...?
- Követik Jézust és nem imádják. Példája szerint saját egyéni sorsunk felismerésével és felvállalásával ugyanúgy igyekszünk Isten küldötteivé (= krisztus) válni.

• Hogyan lehet őt ma követni?
- Jézus a vallást mint radikális emberséget élte meg korának ellentmondásokkal teljes körülményei között. (Mk 2,27) Ha önmagunk és embertársaink felemeléséért, boldogulásáért, Istenre találásáért teszünk, követjük őt.

• Mi tanításának központi tartalma?
- Isten országa fogalmában jelölte meg, amiről hasonlatokban és példázatokban tanított. Ennek megvalósulását önmagunkban kell keresnünk: "Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van." (Lk 17,20-21 - Károli-fordítás) Úgy lehetne összefoglalni, mint Isten gondviselése alatt teljessé váló szeretet uralma a Földön. Ez egyben az üdvösséget is jelenti.

• Az üdvözülés a halál után valósul meg?
- Az üdvösség nemcsak eljövendő, hanem jelenlevő valóság is. Jézus tanítása szerint Isten országának megvalósulása jelenvaló, közeli és távoli egy időben. Az unitáriusok ezt egy találó párhuzammal fejezik ki: az ember jellembeli növekedésével, ami az Isten akaratával való azonosulás fokát fejezi ki. Ez jelenvaló (most is bennem van a jó, az eszményi), közeli (minden pillanatban, minden helyzetben lehetek jobb is) és távoli, mintegy végső cél (mindig tudom, hogy a tökéletesség eléréséig még egy teljes élet sem elegendő). Az unitáriusok a jellem általi üdvözülést vallják. Alapja a belső békénk s az abból fakadó boldogság, amely nem cél, hanem az úton levés állapota.
A lelki béke kizárólagos keresése azonban egy igazságtalan társadalmi rendben ellentmond a vallás lényegének. Ezért minden áron törekednünk kell arra, hogy az igazságosság és szeretet követelményeinek érvényt szerezzünk. A lelki béke és a másokért tevés egységére utal Jézus a názáreti zsinagógában mondott beszédében: "Az Úr lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek, azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat." (Lk 4,18-19)

• Tehát nem vagyunk determináltak az üdvözülésben?
- Az üdvözülés Isten és ember közös ügye. Isten minden gyermekét egyformán szereti és segíti: Ő "azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére". (1Tim 2,4) E közös munkában mindenkor csak az ember lehet az, aki nem teljesíti az orá háruló részt, és sohasem Isten.

• S az örökélet?
- Az emberben (is) levő, tér- és időkategóriák felett álló isteni lélek életére utal, amely a születés előtt is élt, és halál után is tovább él. A halál életünknek azt az elkerülhetetlen eseményét jelzi, amikor a testünk és a lelkünk végleg különválnak, miként a születés azok összekapcsolódásában testesül meg.

• Mi vár ránk a halál után?
- A halál utáni élet milyenségéről szóló spekulációkat elutasítjuk, akárcsak Jézus is tette. Aki igazán hisz Istenben, az nem tépelődik azon, hogy hova kerül a halála után, mennybe-e vagy pokolba. Ha a mennyország (Isten országa) most van, és bennünk van és Isten jó, miért kellene azon tépelődni?
Elég a bizonyosság, hogy ott is Isten vár ránk, és mivel megszűnnek a Tőle elválasztó földi, anyagi körülmények, nagyobb közelségben élünk ott Istennel. (1Jn 4,16) Mivel a jézusi felhívás szerinti tökéletességet (Mt 5,48) a földi életen belül nem érjük el, feltételezzük, hogy lelki fejlődésünk a halálunk után sem ér véget.
Figyelmünket inkább a halál előtti, mint a halál utáni életre összpontosítjuk.

• Mi lesz a testtel?
- A lélek távozása után a test halottá válik. Mint anyag, a természet biológiai törvényei szerint folytatja életét. A Biblia szerint: porból lett és porrá lesz. (Préd 12,9)

• A lélek tehát felsőbbrendű, mint a test?
- Értelmetlen ez a megkülönböztetés, hiszen földi életünkben a testen keresztül vezet az út a lélekhez. Növekedésünk legmegbízhatóbb visszajelzéseit testünktől nyerjük (pl. betegség, biológiai alkatunk és működésünk a lelki/szellemi valónk megnyilvánulásai), állapota lelkiállapotunkra is nagy befolyással van. Lelkünk csak testünkkel összhangban fejlődhet. Ezért testünk épségének, egészségének megőrzéséért felelősek vagyunk, értelmetlen rombolása Isten elleni vétek. "Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?" (1Kor 6,19)

• Krisztus vált meg bennünket?
- Mindenki csak önmagát válthatja meg Istennel való személyes kapcsolata által. Jézus nem vérével mosott tisztára minket, hanem tanítása és példája az az út, amely segít minket Istennel ily megváltói kapcsolatba kerülni. Az az üdvösség, hogy mentesek vagyunk itt a bűntől és nem a büntetéstől halálunk után.

Biblia

• Szent könyv?
- A vallások alapiratát gyakran nevezik így. A Biblia a keresztény és - részben - a zsidó vallás alapirata, ősi forrása. Az unitárius egyház is biblikus egyház, ami azt jelenti, hogy bibliai alapon áll, értékeli és tiszteli azt.

• Isten szava?
- Mi nem valljuk, hogy Isten diktálta volna azt szóról-szóra. Az ihlet forrása azonban mindig Isten, és így a Biblia felbecsülhetetlen érték számunkra, mert az nagyobbrészt nem más, mint az isteni kijelentésnek emberi lelkekben való visszhangra találása és annak írásba foglalása. Istenkereső utunkon éppen ezért nélkülözhetetlen jelentőséggel bír. Mint emberi munka, természetesen magán viseli azoknak a koroknak és szerzőknek a tévedéseit is, amelyek és akik megalkották. Lukács evangélista erről az emberi tényezőről nyíltan beszél. (Lk 1,1-4)

• Hogyan kell hát olvasni?
- A Bibliában saját korunk és életünk kérdéseire keresünk érvényes feleletet. Ezért különbséget kell tenni az örök érvényű és az esetleges között. Ebben a szétválasztásban segíthetnek minket a bibliatudomány eredményei. De a cél mindenkor a személyes olvasat megtalálása. Éppen ezért nyitott értelemmel és tiszta lélekkel kell azt tanulmányozni, úgy olvasva, mintha az személyesen nekünk íródott volna. "Nincs olyan keresztény, kinek az Isten annyi lelket nem adna, hogy a szentírásból nem érthetné, mi szükséges az ő üdvösségére. Csak a szentírást meg ne vesse, mert igaz a Krisztus ígérete: Keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek." (Dávid Ferenc)

Egyház

• Mi az egyház?
Nem kő, nem falak, nem üveg, hanem az a lelki közösség, amelyet mi emberek egymással és Istennel alkotunk.
Látható formája azt a közösséget jelenti, amely időről-időre egybegyűl Isten nevében. De valójában jelenti mindazokat, akiket Isten akaratának megvalósítására világszerte felhasznál. E két kör a túlzott optimisták (és némely szekta) szerint fedi egymást, a pesszimisták szerint még csak nem is érintkezik. Jóllehet az unitáriusok általában tántoríthatatlan optimisták, e kérdésben mégis inkább realista állásponton állunk: a két kör alkalmanként találkozik.

• Szükséges-e hát az egyház?
- Ha az embert egyedül Istennel való kapcsolata határozná meg, akkor nem lenne szükség egyházra. Az embert azonban embertársai irányában is alapvető kapcsolat határozza meg. Ezt fejezi ki Jézus is a szeretet Istenre és emberre irányuló kettős parancsolatával (Mk 12,28-34) E kettős kötődés összhangos megélésére nevel az egyház. Természetesen nemcsak az egyházban kell és lehet gyakorolni Istenre és emberre vonatkozó kötelességeinket, de az egyház olyan külső, intézményes keretet is biztosít, amelyben teljesebb és hatékonyabb lehet az Istenért és emberért élés egyidejűségének megvalósítása.

• A szabadelvűség nem zárja ki az intézményes jelleget?
- A léleknek testre van szüksége, a tartalomnak formára. A vallás is igényli a külső szervezett keretet, intézményként tudja csak fenntartani magát és gyakorolni sajátos hivatását. A szélsőséges individualizmusból fakadó intézményellenesség régi liberális tévedés.

• Ki előtt nyitott az unitárius egyház?
- Egyházunk a lélek egyháza, minden ember előtt nyitott. (Elutasítjuk a kizárólagosság vagy a felekezetiség szukkeblű eszméjét.) A szolgáló szeretet otthona s mint ilyen, a hatalmat csak lelki tekintély formájában gyakorolhatja.

• Állandó?
- Szüntelenül változó. Állandó feladatunknak tartjuk a vallási szervezetek reformálását, hogy azok minden korban megfelelhessenek annak az örök tartalomnak, amely legtisztábban az evangéliumokban mutatkozott meg, kielégíthessék a mindenkori ember hitszükségleteit és szolgálják az ember szabadságát. Az örökkévaló tartalmat kornak és időnek megfelelő formában lehet és kell eljuttatni az emberhez. Szolgálatát az ember és a társadalom konkrét egzisztenciális helyzetében végzi. Részt kell vállalnia az ember minden problémájának megoldásában: "Egymás terhét hordozzátok, és így tölthetitek be a Krisztus törvényét." (Gal 2,6)

• Miért nincs unitárius szerzetesrend?
- Az egyház nem élhet légüres térben remetekereszténységet, hanem benne kell élnie a társadalomban, a világban, de mégis másnak kell lennie, mint az. Jézus sem maradt egész életében a pusztában. A (lelkészi) szolgálatra való felkészülésben az időszakosan alkalmazott szerzetesi gyakorlatok, életforma hasznos lehet.

• Az istentisztelet helye a templom?
- Noha vallásunk egyik fő tanítása, hogy Isten nem kézzel csinált templomokban lakik (ApCsel 17,24), hanem lélekben és igazságban imádandó (Jn 4,24), mégis az unitárius istentisztelet és szertartások sajátos helyének a templomot tekintjük.

• Miért olyan egyszerű az unitárius templom?
- A látványosság vonzza az embereket, ezt mi is tudjuk. De a templom az Isten és a gyülekezet találkozásának helye, ezért elutasítunk minden olyan képet, szobrot, látványosságot, ami ezt a közvetlen kapcsolatot akár külsőségekben is megzavarhatná: "Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot... ne imádd és ne tiszteld azokat" (2Móz 20,4-5)
Így templomaink fehér falaikkal, széles ablakaikkal általában kifejezik vallásunk lényeges jellemvonását, a világosságot. Stílus szempontjából az ősszékely fatornyos templomtól a gótikán keresztül a legmodernebb szabad stílusig mindenfajta megtalálható. A templom részei között nem állítunk fel fontossági sorrendet, mint: hajó, kar, tornác stb. Mivel protestáns jellegünkből kifolyólag istentiszteleteink gerincét a tanító szónoklat képezi, ezért templomaink középpontjában a szószék és az úrasztala állnak.

• Milyen az istentisztelet?
Az istentisztelet számunkra az Istennel és embertársainkkal való lelki közösségünk megélésének áldott alkalma. Ezért szükségesnek tartjuk annak rendszeres és gyakori látogatását. Mivel e kettős kapcsolat éltető valóságát egyre tudatosabban kívánjuk megélni, ezért istentiszteletünk kerüli az extatikus megnyilvánulásokat, hisz az ember számára csak az válik valósággá, amit tudatossá tud tenni. Így tartózkodunk a túlzott ceremoniális megnyilvánulásoktól is, de az istenit közelebb hozó "szakrális színjáték" teljes racionalizálásától is: a kettő között helyezkedik el az unitárius istentiszteleti gyakorlat, amely nem arra hivatott, hogy gépiesen közvetítse Isten kegyelmi erejét, hanem hogy kötelességeinkre figyelmeztetve Jézus követésére, a jócselekedetek gyakorlására és emberségünk teljesebb megélésére buzdítson. Általuk nem Isten akaratát kívánjuk befolyásolni, ellenkezőleg, ahogy Ferencz József püspökünk is tanította: "A szertartás az Isten akaratja iránti keresztény önmegtagadás jellegével bír".
Célja tehát az ember jellemi megváltoztatása, tökéletesítése. Éppen ezért a tanítvánnyá nevelést tekintjük elsőrendűnek, amelyet aztán követhet a szertartás, amely egy sajátos lelki-erkölcsi folyamatot jelenít meg.

• A prédikáció... ?
- A mindennapi élet valósága által kínált konkrét kérdéseket, helyzeteket, amelyekkel mindenki találkozhat életútja folyamán, úgy mutatja fel, hogy azokra a hallgatók maguk találják meg a leghelyesebb megoldást, viszonyulást, amely összhangban áll a jézusi lelkülettel, magatartással, tanítással.

• Milyen szertartásokat gyakorol az unitárius egyház?
- A keresztelést és az úrvacsorát. Mi nem használjuk ezekre a sacramentum, szentségek kifejezést, amely a katonai élet kötelező eskütételét jelölte, s amelyet a középkori egyház aztán az egész életet átölelő bűnbocsánatot és üdvözítő kegyelmet közvetítő csatornának tekintett. (Ezen szentségek száma hét.)

• Mi a keresztelés?
- Három mozzanatot különítünk el a keresztelés szertartásában: hálaadás az Isten legnagyobb ajándékáért, a gyermekért; fogadalomtétel a szülők, keresztszülők és a gyülekezet részéről, hogy a gyermeknek gondját viselve őt Jézus tanításának szellemében igaz, jellemes embernek nevelik; az unitárius egyházba való külső, jelképes beavatás, amely az akkorra már nagykorúvá váló ifjú konfirmálásával, öntudatos vallástételével válik teljessé.

• Az úrvacsora: Jézus valóságos testének és vérének fogyasztása?
- Mi az úrvacsora szertartásával Jézus halálára, de főleg életére és tanítására emlékezünk: "Ez az én testem, mely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre". (Lk 22,19) Lényege az a lelki közösség, amely Isten, Jézus, felebarátunk és önmagunk négyes síkján valósul meg, s amelyen keresztül az emlékezés sokkal inkább bizonyságtétellé válik. Ezt megfelelő lelki felkészülésnek, önvizsgálatnak kell megelőznie. "Az úrvacsora csak elindít egy folyamatot, amelyet nekünk kell kiteljesítenünk, egészen a megvalósulásig." (Kriza János püspök)
A kenyér és bor formájában gyakorolt úrvacsora számunkra is üdvözítő cselekmény, de abban az értelemben, ahogy Jézus is számunkra út az üdvösség felé, Isten felé, a tökéletesség felé. Azonban nem mozgólépcső, amely magától visz, hanem olyan, amelyen nekünk kell járnunk.

Összefoglalás

• Néhány pontban össze tudnád foglalni, hogy ennek a vallásnak melyek azok a sajátosságai, amelyek létjogosultságát igazolják?
- A legszomorúbb, hogy ezeket sajátságoknak kell nevezni. Íme néhány:
• A megvalósíthatóságig egyszerűsített, de a nagy vallási hagyományok tanításával harmonizáló vallás. Ez azt jelenti, hogy nem állít elődbe teljesíthetetlen követeléseket, átláthatatlan dogmatikai csapdába nem csal. Hitedet, tudásodat realizálhatod. Azt mutatja fel, ami Isten megtalálásához és a vele való éléshez elégséges és szükséges.
• Embereszménye a normális ember, nem a megszállott, nem az elhúzódó, a különc, a tudós, hanem az ember a maga teremtett egységében és egy-szerűségében.
• A célt felmutatja: a bennünk levő isteni természetet kimunkálni, vallási nyelven: Isten fiává válni. Az út: Jézus példája. De ami a legfontosabb: az úton önmagad lehetsz. Nem kell semmilyen álarcot, hitvallást vagy magatartást kényszerből magadra öltened. Sőt arra kötelez, hogy valódi önmagad légy ezen az Isten felé vezető úton.
• Tudatosítja benned, hogy felbecsülhetetlen értékkel bírsz: az ég és a föld benned érhet össze, a jóság általad nyilvánulhat meg. Nem kíván az egyház rabságába kötni azáltal, hogy bűnben fogantnak, kárhozatra ítéltnek stb. nevez, aki bűnbocsánatot csak az egyházon keresztül nyerhet.
• Így növekedésed felelősségével személyesen állhatsz Istened előtt. Nem papoknak gyónsz, és nem egy olyan Krisztushoz könyörögsz, aki bűneidet már előre magára vette és vérével tisztára mosott téged, hanem arra a felelősségre tanít, hogy saját életeddel kapott küldetésedet ismerd fel és teljesítsed - ahogyan Jézus is felismerte és teljesítette a magáét. Te vagy az anyag és te vagy a művész is: önmagadat kimunkálni igazi hivatásod. Ebben Isten az erőt adó forrás és a mintát adó cél.
• Az istentisztelet nem kiragad életünk valóságából, hanem éppen abba próbál behelyezni, és az adott léthelyzetünk megoldására ébreszti fel bennünk a jézusi szellemiséget. Nem azzal áltat, hogy az isteni akaratot számunkra előnyös módon befolyásolja, hanem azt mutatja fel, hogy saját akaratunkat miként hangolhatjuk rá az Örökkévaló akaratára.
• Tiszteletben tartja a Kimondhatatlant. Nem tesz úgy, mintha ismerné mindazokat a kérdéseket, amelyeket ember nem ismerhet.
• A türelem vallása: általa felül emelkedhetsz az egyedül üdvözítő hit elvakultságán, amely az igazság nevében és terjesztése érdekében Isten teremtményeit is képes elpusztítani. Megérted, hogy Isten a végső szintézis, Akiben a különbözőség Egységgé olvad. Egy az Isten!