Tanintézetek
![]() Kolozsvári János Zsigmond Kollégium A kolozsvári iskola több évszázados hagyománnyal rendelkezik. A legrégibb erdélyi oktatási intézmények egyike. 1557-ben Óvári Főiskola néven indult. A későbbi nagy tekintélyű intézmény első rektora Dávid Ferenc lett, az egyetlen magyar és erdélyi gyökerű protestáns felekezet és az unitárius egyház megalapítója. Iskolánk állami iskola és az Unitárius Egyház védnöksége alatt működik. Iskolánkban csak az taníthat, aki egy többépcsős vizsgarendszeren ment át, majd egy szakemberekből álló bizottság választotta ki. A János Zsigmond Unitárius Kollégium azon diákok jelentkezését várja – felekezetre (vallásra) való tekintet nélkül –, akiknek komoly a tanulási szándékuk, megfelelő erkölcsi tartással rendelkeznek, és elfogadják az iskola szellemiségét és rendszabályait. Az elmúlt néhány év érettségi eredményei is iskolánk színvonalát igazolják. Az érettségizettek aránya általában 100%-os, a végzett diákok több mint 90%-a jut be felsőoktatási intézményekbe. Iskolánkban lehetőség van nemzetközileg elismert ECL oklevelet szerezni angolból és németből, a XII. osztály második félévében állami szakoklevelet lehet szerezni informatikából, angolból és vallásból. Opcionális tárgyak: magyarságtörténet, beszédkultúra, helyesírás, matematika, fizika, kémia, honlapkészítés és internet, szövegtan, világirodalom, angol, német, néprajz, kertészet, biológia, egészséges életmód, néptánc, furulya, labdajáték. A jó tanulmányi eredményű, magaviseletű és a különböző tevékenységeken részt vevő diákok pontrendszer alapján öszöndíjban részesülhetnek (egyházi ösztöndíj, amerikai ösztöndíj, állami ösztöndíjak, Mikó Imre ösztöndíj). |
Székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium „Jól tudván a Generale Consistorium egy gymnasium felállításának, ekklézsiáink fekvéséhez képest, mind szükséges voltát, mind pedig az aránt ennekelőtte tett rendeléseit, meghatározta, hogy nemes Keresztúrfiszékben, a Székely-Keresztúri unitárius ekklézsiában, minélhamarabb egy olyan gymnasium állíttassék fel, melyben az ifjúság avagy csak a rhetorikáig taníttathassék…” (részlet az 1793. július 10-i homoródalmási zsinat jegyzőkönyvéből) A határozat alapján létrejött a Székelyföld egyik leghíresebb gimnáziuma, amelyben az erdélyi települések diákjai felekezetre való tekintet nélkül megízlelhették a tudomány gyümölcseit. Az iskola már jelmondatában kitűzte: „Egy véka tudomány mellé egy köböl erkölcsöt”. Sándor János, Marosi Gergely, Koronka József, Pap Mózes, Balázs Ferenc, csak néhány név azok közül, akik életük egy részét az itt tanuló diákokra áldozták. Az iskola híres tanítványai közül említsük e helyen csak Aranyosrákosi Székely Sándort, Kriza Jánost, Orbán Balázst vagy Szabó Gyulát. 1948-tól, az államosítás óta az Unitárius Gimnáziumnak szüneteltetnie kellett tevékenységét, s csak 1993-ban kezdhette újra. Az iskola végzettjeinek több mint 70%-a folytat(ott) egyetemi tanulmányokat. |
![]() |