Az Erdélyi Unitárius Egyház társadalmi felelősségvállalásának alapelvei
Az Erdélyi Unitárius Egyház - a Keresztény Anyaszentegyház szerves részeként – kezdettől fogva küldetéseként élte meg Isten megtapasztalt igazsága és szeretete munkatársi öntudattal való szolgálatát az ember felemelése, szenvedésének enyhítése és a társadalmi igazságosság előmozdítása érdekében. A világon elsőként törvényrangra emelt 1568-as lelkiismereti és vallásszabadság kieszközlése jó bizonyság erre.
Az egyház társadalmi elkötelezettsége három pillérre támaszkodik: a) Jézus tanítása és életpéldája, b) egyházi örökségünk és c) a mai társadalmi folyamatok iránti éberség.
a) Jézus az együttérzés ember örök példaképe, aki a társadalmi és vallási struktúrákban mindig az embert tudta felismerni, lett légyen hatalomgyakorló vagy a hatalomgyakorlók miatt szenvedő ember, és mindig azt tudta adni, ami visszavezette azt Isten szeretetének megtapasztalásához. Isten országának valóságát mint örömhírt hirdette és jelenítette meg cselekedeteivel: Isten nem csak teremtette ezt a világot, hanem az továbbra is az Istené. Isten igazsága minden embernek életesélyt kínál, az embernek pedig ez igazságosság érvényesülése érdekében munkatársi feladatot kell vállalnia. Istent Atyának nevezte, és a korábbi igazság fogalmát szeretetté emelte: Isten és ember, ember és ember között a szeretetviszonyban valósul meg Isten országa, mert e világ fenntartó lényege és teljessége a szeretet.
Jézus tanításában egyszerre van jelen a szinte teljesíthetetlenül nehéz erkölcsi követelés, és az elvárásokban alul teljesítőkkel szembeni feltétlen könyörület. E kettősség egyházi tanításunkat is meghatározza. Az ember nem mentesítető saját életének felelőssége alól, jellemének kimunkálása életre szóló feladata. Másokkal való viszonyában azonban nem az ítélkezés joga adatott, hanem a kibontakozás segítése, a feltétel nélküli együttérzés, amellyel lényegében a teremtményeivel együtt érző Isten hasonlatosságára cselekszünk, és az Ő szeretetét tükrözzük. (Lk 6,36)
Az egyház társadalmi felelősségvállalására nézve Jézus tanításából az előbbiek - az Isten országa mint a jelen tudatosítandó állapota és mint végső cél, valamint az együttérző szeretet mint a legfőbb eszköz - mellett további teológiai alapelvek következnek. Ezek közül itt kettőt emelünk ki. A személy, mint a legfőbb érték, aki egyszerre az Isten képmását hordozó egyén és társadalmi lény, e kettős lehetőséggel és felelősséggel. Éppen ezért minden egyházi intézménynek az egyén az alapja, az alanya és a célja. A másik konkrétan a segítségnyújtásra néz: célja a szenvedés enyhítésén túl az ember méltóságának helyreállítása, a személy saját élete fölötti uralmának a visszanyerése. Az egyház innen vezeti le szociális tevékenységének szubszidiaritási elvét.
b) Egyházi örökségünk gazdag tárából ki kell emelnünk az egyetemes keresztény értékeket, majd a vallásszabadságot, a toleranciát, a humanizmus és felvilágosodás ember felé fordulását és az európai liberalizmus jogegyenlőség és igazságos államrend iránti elkötelezettségét. Ezekből érthető egyházunk társadalmi elkötelezettségének mértéke és annak jellege. Az egyénre irányuló szeretetszolgálat mellett a társadalomszolgálat volt meghatározó, mert hitte, hogy tünetkezelés fölött a társadalomszerkezet, az intézményi rendszerek, a közösségi mentalitások megváltoztatása célravezetőbb. Ezrét vállalt föl gyakran erejét meghaladó társadalomszolgálati feladatot az iskolai és népfőiskolai oktatásban, az ifjúság- és felnőttnevelésben, a nők körében, a vidéki gazdaságszervezésben és hasonlókban saját intézmények és nagyszámú egyháztársadalmi szervezet működtetésével.
c) Az globalizációval összefoglalható társadalmi változások először kínálnak valós esélyt az emberiség egységének megvalósulására. A technikai és kommunikációs eszközök fejlődése soha nem látott mértékben tette megjeleníthetővé a szenvedést és a segítségnyújtást. Ugyanakkor az addigiak mellett olyan új társadalmi problémákat jelentkeztek, amelyeknek kezelésére a jelenlegi társadalmak és intézményeik egyelőre képtelenek. A jogegyenlőség egyetemesebb érvényesülése és a gazdasági termelés folyamatos emelkedése ellenére nem csökken a fejlődésről leszakadók, a változásokban vesztesek, a hátrányosan megkülönböztetett és más okokból szenvedő emberek száma.
Az egyház mint a mindenkori jelenben élő közösség, csak az itt és most társadalmi kihívásokkal való párbeszéd vállalásával teljesítheti küldetését. Meg kell tanulnia annak a helyitől a globálisig terjedő szintjeire egyaránt figyelni. Korlátozott anyagi és egyéb lehetőségeinek leghatékonyabb érvényesítésére érdekében értenie kell a társadalom sokszínűségéből adódó sokféle emberi strukturális beágyazottságot, amelyek egyszerre lehetnek a kibontakozás segítői, de a pusztulás okozói.
Az egyház és a társadalom nem választhatók el egymástól, egyik a másikban létezik és kiegészítik egymást. Vallási küldetésének gyakorlásában mérlegelnie kell, hogy mennyit és hogyan kíván és tud átvállalni a gondoskodó állam szociális felelősségéből. Az állam felelőssége marad a társadalmi igazságosság lehető legteljesebb biztosítása, de nem vállalhatja magára például a létértelem kérdésének megválaszolását. Az elmúlt évszázadok társadalmi változásai egyértelművé tették, nincs olyan igazságos társadalom, jóléti állam, amely feleslegessé tenné az egyház társadalmi szerepvállalását, szeretetszolgálatát. Még egy olyan államban is, ahol tökéletesen érvényesülne a társadalmi igazságosság elve, az intézmények nem helyettesíthetnék azt a személyes szeretetviszony-gyakorlást, amit az egyház hivatásaként él meg. Márpedig életútjukon eltévedtek, meghasonlottak, céltalanok, magukra maradottak, magányosok, betegek, szenvedők, haldoklók mindig lesznek. És „a szegények mindig veletek vannak” (Mk 14,7).
A döntéshozás, szociálpolitika, közélet befolyásolása szintjén. E téren a legfontosabb, hogy az általa képviselt valláserkölcsi értékek által igyekezzen oda hatni, hogy a politikai és közéleti élet képviselőiben az erkölcsi érzés ébren maradjon, és a döntéshozó mechanizmusokat is a társadalmi igazságosság tudata hassa át.
A közösségi szinten gyakorolt társadalomszolgálat (szociális tevékenység) a közjó, az egyéni és társadalmi előrejutás érdekében szervezett formában kifejtett tevékenység, amellyel ugyanakkor a szociális problémák rendszeres, gyökeres és tartós orvoslásához járul hozzá. E szinten olyan tevékenységek nevesíthetők, mint az egyház oktatói és nevelői tevékenysége, különféle egyháztársadalmi szervezetek és fórumok működtetése, közösségfejlesztő programok (pl. falugondnokság) támogatása, és legfőképpen meleg, befogadó, szolidáris gyülekezeti közösségek fenntartása.
Az egyénre irányuló szeretetszolgálat a bajbajutottak legkülönfélébb rétegeit igyekszik elérni. Ennek érdekében intézményeket (pl. öregotthonok, szociális otthonok) alapít és működtet. Azonban az egyház szeretetszolgálata igazán hatékony csak úgy lehet, ha a hívek maguk is keresik alkalmait és gyakorolják azt saját környezetükben.
Az Unitárius Egyház társadalmi felelősségvállalásának minden szintjén keresi az együttműködés lehetőségét az állammal, a különféle önkormányzati és civil szervekkel és szervezetekkel, valamint a testvérfelekezetekkel, azok intézményeivel és híveivel.
Dr. Czire Szabolcs teológiai tanár