Könyvbemutató Budapesten
Évforduló
Könyvbemutató
A Gondviselés Segélyszervezet ösztöndíj-pályázata
KÖZLEMÉNY
Unitáriusok a világ minden tájáról
Unitárius nők konferenciája Kolozsváron
A csíksomlyói búcsú és az unitáriusok
Pályázatok új állásokra
Az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselő Tanácsa pályázatot hirdet
az egyházi közigazgatási hivatal valláserkölcsi nevelési előadótanácsosi,
az egyházi közigazgatási hivatal oktatásügyi előadótanácsosi,
az egyházi közigazgatási hivatal médiareferensi,
és az egyházi közigazgatási hivatal építészeti tanácsadói állásának betöltésére.
Körlevél a hiterősítő
istentiszteletekről
Tisztelendő
Lelkész Atyánkfia!
A
próféták különleges adottsága
abban áll, hogy meglátják az összefüggést
az ember helyzete és Isten beszéde, akarata,
cselekedete között. Látják
ezt akkor is, amikor a hűtlen ember magára vonja Isten
ítéletét, és akkor is, amikor a veszendő
embert meglátogatja az Isten megmentő szeretete. Ezékiel
látta a választott nép pusztulását
megosztottságában, emberileg menthetetlen állapotában,
de ugyanakkor hallotta az összegyűjtetés, egyesítés,
megelevenítés ígéretét is. Ahogy
két összetarozó fadarab eggyé lehet a
próféta kezében, úgy lehet ismét
eggyé a szétszóratott nép Isten kezében.
Megnézem / Letöltés
Újévi pásztorlevél
Az idei pásztorlevél egyházunk történetének egy sajátos helyzetét tükrözi, s ebből a szempontból történelminek is nevezhető: a még hivatalában levő és a már megválasztott püspök írja. De jelképesnek is mondhatjuk, mert a híd szerepét tölti be, amely egyrészt, átível az esztendők között, s másrészt összekötni hivatott jelenkori egyházi életünk két időszakát, azt ami elmúlt és ami előttünk áll.
Megnézem
Zsinat 2008
December 4-e és 6-a között a Segesvár melletti Fehéregyházán, a Petofi-emlékhely közelében épült Millenniumi templomban ült össze a zsinat, az Erdélyi Unitárius Egyház legfobb törvényhozó szerve, hogy megválassza a soron következo püspököt és lelkészeket szenteljen. A zsinatot szokás szerint az Egyházi Fotanács ülése elozte meg, amelyen fogondnokokat, fojegyzot, közügyigazgatót, képviselo tanácsi tagokat stb. választottak. A zsinati ülésen az egyházi Alaptörvény értelmében egyenlo számban vettek részt lelkészi és világi tagok – jog szerint összesen 234-en, de a 16 hiányzás miatt ténylegesen csak 218-an.
Megnézem
Ünnepség képekben
Az Erdélyi Unitárius Egyház megalakulásának 440. évfordulója évében, 2008. november 14-15. szervezett ünnepélyen készült képek.
Megnézem
Meghívó
Az Erdélyi Unitárius Egyház megalakulásának 440. évfordulója évében szervezett ünnepélyre.
Kolozsvár, 2008. november 14-15.
Megnézem
Meghívó a dévai Dávid Ferenc emlékzarándoklatra,
és a dévai unitárius imaház szentelési ünnepélyére
Jelen iratban tisztelettel értesítjük az egyházkörök, valamint az egyházközségek elöljáróit és híveit, hogy a 2008. évi Dávid Ferenc-emlékzarándoklatra november 8-án kerül sor Déván, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylettel való közös szervezésben.
Megnézem
/ Letöltés
Küszöbön
Az Unitárius Közlöny 2008 júliusi számának első oldalán Kell-e az egyháznak világi közvélemény? címmel a nem-lelkész egyháztagok reflexív, köztudat-formáló szerepvállalására kérdeztem rá, illetőleg a december elején esedékes főtisztségviselő-választás küszöbén mutatkozó feszültségben kíséreltem meg a kimondott/leírt szó felelősségére irányítani a figyelmet. Nem mondhatnám, hogy sikertelenül. A cikkre több visszajelzés is eljutott hozzám – szinte mind pozitív. Úgy tűnik, bár a világiak egyházi közélettel kapcsolatos véleményeinek rendszeres, kulturált, „sportszerű” artikulálása még a jövő ködébe burkolózik, számosan vannak olyanok, akiknek nem mindegy, mi lesz az egyház következő éveinek változástendenciája, illetőleg el is mondják, mit és hogyan várnak a jövőtől. ...
Megnézem
/ Letöltés / Szóljon hozzá a Fórumon
Egyházköri választások
Az Erdélyi Unitárius Egyház mind a hat egyházkörében megtörténtek a tisztújító választások, és az elkövetkezendő négy évre megválasztódtak az egyházköri vezetők úgy mint: esperesek, köri jegyzők, köri felügyelő godnokok, stb.
Megnézem
/ Letöltés
Unitárius Lelkész Családok VI. Találkozója
Székelykeresztúron, 2008. szeptember 12-13-án került sor a Lelekész Családok VI. Találkozójára. Ez a Találkozó alkalom arra, hogy a lelkészek családjai találkozzanak, ismerkedjenek, kötetlenül együtt legyenek. A Márkó László által készített képek megtekinthetők itt.

Körlevél egyetemi hallgatóknak (lányok és fiúk) a kolozsvári Unitárius Diákotthonba való felvételéhez
Nagytiszteletű Esperes
Atyánkfia, Tisztelendő Lelkész
Atyánkfia:
Eddigi gyakorlatunknak megfelelően jelen
körlevéllel újból
pályázatot hirdetünk egyetemi
hallgatók – fiúk és
leányok – számára a
kolozsvári Unitárius Zarándok-
és Diákotthonba való
felvételhez, a 2008-2009-es tanév
idejére. A helyek száma korlátozott,
és egyelőre ismeretlen.
Űrlap
jelentkezéshez (pdf)
Megnézem
/ Letöltés
Felvételi tájékoztató a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karára
Érvényes a 2008 júliusában
tartandó felvételi vizsgára.
Megnézem
/ Letöltés
Az Erdélyi Unitárius Egyház ülésezési terve és eseménynaptára 2008-ra
Elfogadta, ill. tudomásul vette az Egyházi
Képviselő Tanács elnöksége a
2008. január 17-i ülésén.
Megnézem
/ Letöltés
Az Erdélyi Unitárius Egyház társadalmi felelősségvállalásának alapelvei
Az Erdélyi Unitárius Egyház - a
Keresztény Anyaszentegyház szerves
részeként – kezdettől fogva
küldetéseként élte meg Isten
megtapasztalt igazsága és szeretete
munkatársi öntudattal való
szolgálatát az ember felemelése,
szenvedésének enyhítése
és a társadalmi
igazságosság előmozdítása
érdekében. A világon
elsőként törvényrangra emelt 1568-as
lelkiismereti és vallásszabadság
kieszközlése jó bizonyság
erre.
Megnézem / Letöltés
Kérés a Gondviselés Segélyszervezet tevékenységének támogatására
Nagytiszteletű Esperes Atyánkfia, Tisztelendő
Lelkész Atyánkfia:
Jelen iratban egyrészt továbbítjuk az
Egyházi Képviselő Tanács f.
év november 30-án a Gondviselés
Segélyszervezet bejegyzése kapcsán
hozott határozatát. Az EKT
határozatában kimondta, hogy az egyház
szociális tevékenységének
koordinálását 2008. január
1-jétől a Gondviselés Segélyszervezet
hatáskörébe utalja át. Az
egyesület által elindítandó
tevékenység
támogatására a tanács a
2008. évi központi
költségvetésből pénzalapot
bocsát rendelkezésre.
Megnézem / Letöltés
Körlevél a hiterősítő istentiszteletekről
Tisztelendő
Lelkész Atyánkfia!
A hívő ember életének egyik igen
fontos tartalma az, hogy szeretné megismerni Isten
akaratát és ereje szerint, vagy akár
erejét meghaladóan igazodni akar Isten
akaratához. Hisszük, hogy Isten
megajándékoz bennünket az ő
szeretetének tudatával.
Megnézem / Letöltés
Újévi pásztorlevél
Minden
újév reggelén az élet
végtelen útjának újabb
határvonalát lépjük
át.
Mögöttünk marad a megtett út, az
elmúlt esztendő.
Milyen is volt? Gondolataink, emlékeink
végigsuhannak az elmúlt éven.
Volt benne remény és aggodalom,
öröm és bánat, siker
és kudarc.
Mindent Istennek köszönünk meg, mert az ő
kezéből vettük. A múltba való
tekintés azonban sohasem öncél,
még kevésbé alkalom az
önmegnyugtatásra és
önelégültségre. A
múlt felé fordulás
valójában
mérlegkészítés, amelyben
meglátjuk Isten szeretetének és
igazságának tükrében
saját gyarlóságainkat és
mulasztásainkat.
Az
elköszönő esztendő nem úgy fog fennmaradni
egyéni és közösségi
történelmünkben, mint a legsikeresebbek
egyike. Ezt kell megállapítanunk még
annak tudatában
is, hogy országunk az elmúlt évben
vált az Európai Unióhoz
tartozó
országok nagy családjának
tagjává. Tovább
>>>