„Egyféleképpen szóljatok!”

Minden újév reggelén az élet végtelen útjának újabb határvonalát lépjük át. Mögöttünk marad a megtett út, az elmúlt esztendő. Milyen is volt? Gondolataink, emlékeink végigsuhannak az elmúlt éven. Volt benne remény és aggodalom, öröm és bánat, siker és kudarc. Mindent Istennek köszönünk meg, mert az ő kezéből vettük. A múltba való tekintés azonban sohasem öncél, még kevésbé alkalom az önmegnyugtatásra és önelégültségre. A múlt felé fordulás valójában mérlegkészítés, amelyben meglátjuk Isten szeretetének és igazságának tükrében saját gyarlóságainkat és mulasztásainkat.

Az elköszönő esztendő nem úgy fog fennmaradni egyéni és közösségi történelmünkben, mint a legsikeresebbek egyike. Ezt kell megállapítanunk még annak tudatában is, hogy országunk az elmúlt évben vált az Európai Unióhoz tartozó országok nagy családjának tagjává. Egy vajúdó társadalom politikai bizonytalansága, egy leromlott gazdasági helyzet terhe és nyomorúsága nehezedett ránk a kétségtelen eredmények ellenére is. Félelmes kilátások árnyékolják be egyéni és családi életünket, egyházunk és népünk jövőjét! Soha nem tapasztalt szakadékok tátongnak közöttünk, s a szembenálló két oldalon már nem az eszme barikádjain találkozunk, hanem az egymásnak feszülő érdekek lövészárkaiból csak acsarkodunk egymásra, drága anyanyelvünk megrontásával.

Mit várhatunk mindezek ismeretében az új esztendőtől? Hoz-e életünk egére egy kis világosságot, annyi csalódás után egy kis örömet? Hoz-e az elvakult gyűlölködés és megrendült erkölcs helyébe megértő bizalmat és szeretetet, értékeink megújuló tiszteletét? Képes lesz-e népünk betölteni történelmi küldetését, s megtalálja-e boldogulásának, sőt megmaradásának lehetőségeit a jövő év választási kihívásaiban? Egyházunk eleget tud-e tenni hivatásának: az evangélium hirdetésével munkálni Istennel való közösségünket és a jézusi ember lelkiségét, az egymás iránti tisztelet és unitárius öntudatunk értékeinek felmutatását.

Újév reggelén valójában a teremtő és életet megtartó Isten, a mi édes Atyánk, mint a történelem Ura, szólít minket az apostol szavain keresztül: „Kérlek titeket, testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem ugyanazzal az érzéssel és ugyanazzal a meggyőződéssel igazodjatok egymáshoz.” (1Kor 1,10)

Ez a felhívás nem a konformizmus képlete, nem egyforma lélektelen lényeket akar, mint amilyeneket „a vályú billiószám is egyformára vet” (Illyés Gyula), hanem lármafa kíván lenni, amely az ember egyéni és közösségi lelkiismeretét akarja megszólítani, magunkért, családunkért, nemzeti közösségünkért hordozott felelősségünk tudatában. Azt akarja tudatosítani, hogy a közösség megteremtése és megtartása alapvető emberi jogunk, de alapvető valláserkölcsi kötelességünk is egyben. Ennek felelős felvállalásával Isten útját választjuk, az ő értékrendje mellé állunk, ami nem más, mint kölcsönös tisztelet, egymás megbecsülése, békesség és szeretet.

Nekünk, unitáriusoknak, a 2008. év többet és mást is jelent, mert általa egyházunk megalapításának 440-ik évfordulójával ajándékoz meg az isteni gondviselés. 1568-ban a tordai országgyűlés által elfogadott lelkiismereti szabadság és vallási türelem szilárd alapjaira helyezték őseink az egyistenhívők egyházát. Alapító püspökünk és reformátorunk, Dávid Ferenc, és a nyomába lépő hűségesek vallották és vállalták nemcsak Isten egységének unitárius gondolatát és hitét, de meghozták áldozataikat is egyházunk megmaradásáért és szüntelen gyarapodásáért. Ezért újév reggelén az ők örökségeként hangzik az évforduló üzenete: „Éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.” (Ef 1b–3)

A 440-ik év jelentős történelmi évforduló, ezért nekünk hálánkat kell kifejeznünk a mi egy, igaz Istenünk iránt, aki „mindeddig megsegített bennünket” (1Sám 7,12), megőrizte egyházunkat és nemzetünket a 20. század két nagy világégésében s azt követő ateista diktatúra uralma alatt. De segített ébren tartani a vallásszabadság eszméjét, hirdetni az evangéliumot a szabadelvű unitárius kereszténység megerősödése és terjedése érdekében.

Ezt az esztendőt úgy kell tekintenünk és értékelnünk, mint az „Úr kedves esztendejét”, amely nem csak lehetőséget kínál, de sürget a bizonyságtevésre az örökségként kapott értékeink mellett. Az új esztendőben arra kell törekednünk, hogy mindenik egyházközségünk, egyházi intézményünk, egyesületünk és iskolánk találja meg saját történelmében azokat a kiemelkedő értékteremtő megvalósításokat, amelyekkel méltó emléket állíthatunk a jeles évfordulónak. Mutassuk meg az irányunkban nem mindig barátságos világnak, hogy kicsinységünkben is az életet és a jövendőt választjuk, „mert nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csodadolgokat.” (Berzsenyi)

Tudjuk, hogy az új esztendő nem lesz könnyű, mert íme újabb célokat és feladatokat hoz, egyre magasabbra állítja a mércét emberségben, felelősségben és szolgálatban. Ezért odaadó hitre, becsületes munkára, közös erőfeszítésre és áldozatkészségre lesz szükségünk, egyházunk gyarapodása, belső egységünk és békességünk megőrzése érdekében.

Az új évet Isten nevében kezdjük. Reá bízzuk magunkat. Azért imádkozunk, hogy áldása, védő szeretete és békessége áradjon ki egyházunkra, híveinkre és egész népünkre. Gondviselése őrködjön otthonaink, templomaink és iskoláink felett, s hozzon reánk hosszú, biztonságos és termékeny időt, hogy folytathassuk az ő „kedves esztendejét” újabb századokon át.

Ilyen gondolatok és érzések között kívánok híveinknek, lelkésztársaimnak, az egyházközségek, egyházkörök, az egyetemes egyház, valamint intézményeink és iskoláink vezetőségének, de minden jóakaratú embernek széles e hazában és a nagyvilágon áldott, békés és boldog új évet!

dr. Szabó Árpád